HTML

Stoppolj!

A név világos, egy blog stopposoknak és érdeklődnek, sztorikkal, tippekkel, képekkel és sok minden mással!

Friss topikok

  • Pöttöm Forgószél: :) Nagyon élvezetes kis történet, tekintve, hogy Körmenden születtem eme rémes kisvárosban és Buda... (2011.04.26. 16:05) #2 Körmend '09
  • stoppoljonline: Szia! Mi vagyunk a www.stoppoljonline.ro, Erdély útitárskereső oldala. Szeretnénk veled felvenni... (2011.03.12. 08:44) Itt a tavasz!
  • bryan: Az elmúlt két hétben kétszer stoppoltam az m3-as miskolci mol kútjánál. először az első ember vett... (2009.10.11. 15:29) Beszámoló: Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely
  • StreetFighter: Köszi a véleményt, én is nagyon gondolkodtam azon, hogy esetleg maradnom kellene, de az M0-s nagyo... (2009.07.08. 16:22) Beszámoló: Alsóörs-Nyíregyháza(-Sátoraljaújhely)
  • venuswoman: "a körülmények nyomására Budapestig még vonattal jutottam" hahaha hagyjuk már :D (2009.07.08. 14:46) Beszámoló: Budapest-Sátoraljaújhely

Linkblog

2010.03.03. 11:05 StreetFighter

Itt a tavasz!

Már három napja márciust mutat a naptár, és lassan a hőmérséklet is kezd elfogadhatóvá válni, így nem meglepő, hogy az egyszeri stoppos elkezdi várni az idény első útját. Nos, lehet, hogy arra még egy kicsit várni kell, de a terveket lassan ideje lesz előkészíteni, hiszen április elején-közepén már egész nyugodtan útra lehet kelni!

Egyelőre három megvalósítandó célt fogalmaztam meg a számos random út mellett, ami szóba kerülhet, melyeket most gyorsan fel is vázolok!
 

A nagy cél: Amszterdam. A tavalyi Trieszt és a tavalyelőtti Krakkó után idén még messzebre vágyódom, így a térképet böngészve a nem túl közeli, ám nagyon egyszerűen megközelíthető holland (fél)fővárosra esett a választásom, idén nyáron tehát irány Nyugat!

A kulturcél: Pécs. A baranyai megyeszékhely valahogy mindig kimaradt az életemből, sőt, mint kiderült, egyedül Baranya megyében nem jártam még országunk megyéi közül, így az EKF program évében egyértelmű, hogy az M6-os is meghódításra kerül.

A láblógatós cél: Balaton. Jó, tudom, a Balatonra való lestoppolás a legegyszerűbb utak közé tartozik, itt nem is a kihívásról, hanem valami másról van szó: terveim szerint a vizsgaidőszak fáradalmait tóparti strandolással fogom ellensúlyozni, ha túl vastag a könyv, leugrok a Balatonra, és ott folytatom a tanulást, majd este irány haza!

Csak legyen már jó idő!

1 komment

Címkék: balaton pécs magyarország hollandia 2010 terv


2009.07.14. 15:13 StreetFighter

Beszámoló: Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely

Na igen, a szokásos, a megunhatatlan, a kihagyhatatlan M3-as kelet felé. Vajon tud még tartogatni meglepetéseket? Mindenki megnyugtatására közlöm: tud!

1. Budapest - M3/M0 elágazás


Mindent úgy csináltam, mint szoktam, szépen végigbékávéztam a városon, elzarándokoltam a Mexikói útra, ott felszálltam a 25-ös buszra, amiről véletlenül egy megállóval hamarabb szálltam le, kigyalogoltam az OMV-kúthoz, és kábé 9.15-kör raktam ki a kezemet a megszokott helyemen. Megszokott helyhez megszokott sofőr dukál: valami egészen elképesztő módon ugyanaz a figura vett fel, aki már kétszer kivitt az M0-s elágazásig - bár annyira nem is megdöbbentő a dolog, ha belegondolunk, hogy ő mindennap 9 körül indul futni és én meg mindennap 9 körül kezdek stoppolni. Az 5 km-s táv megint gyorsan elfogyott, szomorúan búcsúztunk, de biztos vagyok benne, hogy még fogunk találkozni - én legalábbis fogok még ott stoppolni bőven!

2. M3/M0 elágazás - Nyékládháza
 

A pihenőhelyen gyorsan belőttem a pozíciómat, ezúttal ellenstoppos sem tartotta fel a haladásomat, így kb. tíz perc elteltével, 9.35-kor meg is állt egy autó. Gyorsan közöltem a rendkívül agresszív uticélomat: MISKOLCNYÍREGYHÁZA, amire a "Tiszaújváros" felelet érkezett, így hamarosan már benn is ültem a kellemes Volkswagenben. Az út remek hangulatban telt, kedves sofőröm még azt is felajánlotta, hogy ha éppen Olaszországba kell mennie a cég központjába, akkor jövő héten szívesen elvinne minket Triesztig, de hát tudjátok, az már nem lenne igazi... Az egyetlen probléma azzal volt, hogy hol is kellene kiszállnom -eredetileg a megszokott Geleji pihenőhelyet mondtam be, de végül megegyeztünk abban, hogy inkább kivisz a Miskolctól 15 km-re lévő Nyékládházára, ami valljuk be, csábítóbb volt, mint a benzinkúton való álldogálás.

3. Nyékládháza - Arnóti körforgalom
 

A járt utat tehát elhagytam - a járatlanon való stoppolás pedig 10 perc alatt nem hozott szerencsét, de mivel egy okos stoppos okosan használja a tömegközlekedést, gyorsan felugrottam a Debrecen-Miskolc buszjáratra, ami 125 forintért kb. 20 perc alatt Miskolc festői buszpályaudvarára érkeztem. Nem volt túl könnyű megtalálni a kiutat a központból (gyalogolni nyilvánvalóan nem volt kedvem), így kb. 20 perc várakozás után felszálltam a gondosan kiválasztott ongai járatra (11.45-kor indult elvileg), és miután gyorsan megvitattuk a sofőrre, hogy meddig is kellene nekem utaznom, el is indulhattunk Onga felé.

4. Arnóti körforgalom - Mádi körforgalom
 

A tömegtől és a melegtől kábultan estem ki a nagy sárgából a 37-es utat elindító körforgalomnál, ahol csodálatosan nagy forgalmat és lassan haladó autókat találtam, így hamarosan már új fuvarnak örülhettem: a kedvenc fuvarfajtám (céges kisteherautó) Nyíregyházáig tartott, így egy kis kellemes beszélgetés után 12.35-kor érkeztem meg a mádi körforgalomba (nem volt kedvem Szerensecn belül stopponi), ami pont olyan jól nézett ki, mint az eggyel ezelőtti társa.

5. Mádi körforgalom - Sátoraljaújhely
 

Nem is kellett csalódnom, jó tíz perc után egy kis Opel állt meg, melynek sofőrje bizony Újhelybe tartott, így magamban már el is könyvelhettem, hogy most is sikerült a túra, még a miskolci kitérő sem tudta elrontani ezt a szép napot. Akkor még nem tudtam, hogy az érkezés még nagyobb élmény lesz: sofőrömmel elkezdtük megbeszélni, hogy pontosan hol is rakjon ki a városon belül, míg a végén megemlítette, hogy ő bizony a Kálvária közbe tart, ami arról nevezetes például, hogy én is ott lakok! Na erre már tényleg nem lehetett sok esélyem - bár a gyaloglás így is megterhelő volt, legalább tíz métert kellett még gyalogolnom a kapunking. Soha rosszabb fuvart!


Nagyobb térképre váltás

Az út számokban:


Budapest, Sárrét park - M3/M0 elágazás 5 km
9.15 - 9.25 (10 perc)
Érintett utak: M3

M3/M0 elágazás - Nyékládháza 151 km
9.35 - 11.00 (85 perc)
Érintett utak: M3, M30, 3
Érintett megyék: Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén

Nyékládháza - Miskolc - Arnóti körforgalom 20 km
(Borsod Volán)
11.10-12.00 (50 perc)
Érintett utak: 3

Arnóti körforgalom - Mádi körforgalom 35 km
12.10 - 12.35 (25 perc)
Érintett utak: 37

Mádi körfogalom - Sátoraljaújhely 41 km
12.45 - 13.15 (30 perc)
Érintett utak: 37

Összesen tehát:

Budapest-Nyékládháza-Miskolc-Sátoraljaújhely
253 km, 4 óra (átlagsebesség: 63 km/h)

Továbbra is várjuk a hasonlóan hasznos tippeket, illetve érdekes történeteket a stoppolj@blog.hu címre, és persze mától oda várjuk a trieszti út iránt érdeklődőket - higgyetek benne, nagyon jó lesz!

1 komment

Címkék: budapest magyarország beszámoló saját miskolc 2009 sátoraljaújhely


2009.07.11. 00:00 StreetFighter

Beszámoló: Sátoraljaújhely-Budapest

Aki olvasta az eddigi bejegyzéseimet, az láthatta, hogy beszámolóim rendre arról szólnak, hogy miképp indulok el Budapestről kelet felé, így lassan ideje volt annak, hogy megfordítsam a menetirányt. Külön plusz volt az is, hogy elméletileg sokkal egyszerűbb a közlekedési gócpont felé stoppolni, hiszen egyre növekszik az oda tartó forgalom az út során - legalábbis ezzel nyugtattam magam, mikor délután 5-kor kiálltam az út szélére Sátoraljaújhely határában.

I. Sátoraljaújhely-Sárospatak

Az első fuvarért tulajdonképpen nem sokat tettem, hiszen ki sem raktam a kezem az egyedül utazó csaj láttán, de ő mégis megállt, alig 2-3 perc várakozás után úton is voltam. Igaz, hogy csak Sárospatakig tudott elvinni, de azért közben kiderült róla, hogy anno ő is stoppolt (milyen meglepő :)), egyszer egészen Manchesterig elstoppolt egyes-egyedül. Külön vicces, hogy megálltunk útközben, és amíg beugrott valamiért, a kocsiban hagyta a slusszkulcsot - persze, azért nem vittem el a kocsit, milyen stoppos lennék él?

II. Sárospatak-Tolcsvai elágazás


A sárospataki körforgalomnál állva továbbra is bizakodó voltam, de az elég ritka péntek délutáni forgalom nem különösebben dobott fel, több, mint 20 percet vártam, mire megállt az első autó. Amikor megtudtam, hogy csak kb. 10 km-rel arrébb tudnak vinni, hezitálni kezdtem, de aztán észrevedtem, hogy egy kedves exbarátnőm és édesanyja vettek fel - így viszont nem volt más választásom, mint beszállni. 

III. Tolcsvai elágazás - Szerencs

Bármennyire is kellemes volt az utazás, sajnos újra ki kellett szállnom, méghozzá egy elég kellemetlen helyen, hiszen lakott településektől távol, egy kis benzinkút után kezdtem el stoppolni a 37-es főút mentén. Nem hibáztattam az autósokat amiatt, hogy fél órán keresztül senki sem állt meg - 100-110-ről nyilván nem fékeznek le szívesen, még szerencse, hogy egy, a benzinkútról kiforduló autó megkönyörült rajtam. Három fiatal srác mellé ülhettem be, akik rekordtempóban repítettek el Szerencsre, és bizony ennyi idő alatt nem igazán tudtam eldönteni, hogy érdemes-e stoppolnom, vagy inkább vonatra kellene szállnom, ha aznap még Budapestre szerettem volnam jutni. 


Nagyobb térképre váltás

IV. Szerencs - Budapest

Végül úgy döntöttem, hogy kockáztatok, és kihagyom a vonatot - még csak 18.15 volt, ha 19.30-ig eljutok Miskolcra stoppal, akkor ott is fel tudok szállni legrosszabb esetben. Sajnos a fuvarom a város rossz végén rakott ki, így 10 percet kellett sétálnom ahhoz, hogy a megfelelő körforgalomhoz érjek és kb. 18.25-kor kezdtem el újra a stoppolást. 5 perc sem telt és máris lefékezett egy autó, én akkor még csak Miskolcot mondtam be úticélként, de pár perc után kiderült, hogy megvan a fuvarom Pestig, ugyanis megmentőm éppen a Balaton Soundra tartott - éljen! 

 

Innentől már végképp örömbódoccság volt az út, jót beszélgettem a szimpatikus redbullosközépvezetős sofőrömmel, a kedvenc számaim pörögtek a cd-ken és még a srác egyik haverjával is beszéltem telefonon, ő ugyanis nem hitte el, hogy B. tényleg felvett egy stoppost - mondjuk, nem meglepő, hiszen elmondása szerint én voltam az első stoppos, akit felvett. Végül, ahogy sofőröm megígérte, egy kicsit több, mint másfél óra alatt jutottunk fel Pestre, nyilván csak a belső sávot használva, és 20.20-kor már ki is szállhattam az Oktogonon. SIKER!

 

Az út számokban:
 

Sátoraljaújhely-Sárospatak 11 km
16.55-17.05 (10 perc)
Érintett utak: 37

Sárospatak-Tolcsvai elágazás 14 km
17.25-17.35 (10 perc)
Érintett utak: 37

Tolcsvai elágazás-Szerencs 25 km
18.00-18.15 (15 perc)
Érintett utak: 37

Szerencs-Budapest 206 km
18.30-20.20 (1 óra 50 perc)
Érintett utak: 37, 3, M30, M3
Érintett megyék: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Pest

Összesen tehát:
Sátoraljaújhely-Budapest
256 km, 3 óra 25 perc (átlagsebesség: 75 km/h)

 

Továbbra is várjuk a hasonlóan hasznos tippeket, illetve érdekes történeteket a stoppolj@blog.hu címre, és persze mától oda várjuk a trieszti út iránt érdeklődőket - higgyetek benne, nagyon jó lesz!

Szólj hozzá!

Címkék: budapest magyarország beszámoló saját 2009 sátoraljaújhely


2009.07.10. 15:18 StreetFighter

5 tipp a benzinkutakhoz

Na végre! Végre nem nekem kellett fáradnom az írással, ugyanis most kommentelőnk, bryan tippjei következnek a benzinkutas stoppolással kapcsolatban! Külön öröm, hogy bryan megosztotta az alábbiakat velünk, ugyanis én soha nem érdeklődök maguknál az autósoknál, de hát tudjuk, ízlések és pofonok...


Csak benzinkutakon stopolok, pár kiegészítő tippem lenne:

1, Mielőtt megkérdeznéd, elvisznek-e, próbáld megnézni tele van-e a kocsi. Ahol van gyerek a kocsiban oda nem érdemes bekéredzkedni, meg nem is igazán szép dolog. Párok szinte soha nem vesznek fel stoppost. Egyedülálló nőkhöz magányos férfiként, vagy haveroddal nem érdemes odamenni, ráadásul akár zavart, rossz érzést is kelthetsz, csak végső esetben javaslom.

2, Minden esetben legyél udvarias azokhoz akiket megkérdezel, még ha nem is visz el, ha tapló vagy ezzel lehet, hogy mások későbbi esélyét rontod, mellesleg joga van nem felvenni. Próbálj meg az út közben a lehető legjobb benyomást kelteni, ezzel másoknak is segítesz. Az emberek hajlamosak sémákat kialakítani a "stoposokkal" kapcsolatban, ha te jó benyomást keltesz, később lehet, hogy könnyebben veszi fel sorstársaidat. Meg egyébként is, ha valaki volt olyan jó arc, hogy elvigyen, az a minimum, hogy te is megteszel minden tőled telhetőt.

3, A kamionok és teherautók lassabbak, de a sofőrök könnyebben felvesznek stopost. Ha nagy a forgalom a kúton, nem érdemes őket kérdezni, de ha kicsi, akkor ők az utolsó remény. :)

4, Ha nem vagy teljesen csóró, akkor jó ha van nálad kaja, meg cigi, volt már, hogy Angliából hazatérő kamionsofőrt megörvendeztettem egy szendviccsel, jó érzés volt, hogy valahogy viszonozni tudtam a fuvart.

5. A benzinkutas stopolás nagy előnye, hogy megválaszthatom, kihez szállok be és lehetőséget adok az autósnak, hogy a kérdésem alapján legalább minimálisan felmérje, akar-e velem utazni.

+1. Mindig legyen nálad törülköző, és ne ess pánikba. :)

 

Továbbra is várjuk a hasonlóan hasznos tippeket, illetve érdekes történeteket a stoppolj@blog.hu címre, és persze mától oda várjuk a trieszti út iránt érdeklődőket - higgyetek benne, nagyon jó lesz!

Szólj hozzá!

Címkék: tippek vendég benzinkút


2009.07.10. 00:02 StreetFighter

Trieste Calling - Tervek

Büszkén mutatom be az 1JóStop Team és a Stoppolj blog ide közös gigaprojektjét, ami a fantasztikus Trieste Calling néven fog majd bekerülni a történelemkönyvekbe! Ez az eredeti tájékoztató szöveg, amit kettős céllal másoltam be ide! Egyrészt szeretném kikérni a hozzáértők tanácsát az útvonalválasztással kapcsolatban, másrészt érdeklődnék, hogy van-e valaki, akit érdekelne ez a kis kiruccanás?



Nem is kell igazán bonyolítani a történetet, a lényeg az, hogy szerény stopposcsapatunk a tavalyi krakkói történet után idén a fővároshoz legközelebb eső tengerpartot, pontosabban Trieszt városát veszi célba! Sajnos még nem tudom pontosan, hogy hányan vágunk neki a nagy útnak, de mindenképpen örvendetes lenne, ha azért párosan lennénk - a legvalószínűbb egyelőre az a verzió, hogy négyen, két párban indulunk el.


I. Az útvonalak


Az első és legfontosabb dolog természetesen az, hogy kiválasszuk a megfelelő útvonalat. Szerencsére Budapestről Triesztről rengetegen úton-módon le lehet jutni, de ezek közül mi három komoly útvonallal fogunk foglalkozni - sajnos a Google Maps az egyiket nem ismeri, de hát van élet a Google-n túl is... Lássuk tehát az alternatívákat!

A verzió
Budapest-Zágráb-Ljubljana-Trieszt 570 km


Nagyobb térképre váltás (az első az A, a második a B)
A Google Maps ezt az alternatívát dobja ki elsőnek, és ránézésre talán tényleg ez tűnik a legegyszerűbb és legértelműbb útnak - egyszerűen megindulunk délnyugat felé, a tenger irányába. Budapestről tehát az M7-esen csurognánk le Horvátországig, ahol előbb az A4-esen jutnánk el Zágrábig, majd onnan a rövidke A3-ason jutnánk el Szlovéniág, ahol Ljubjana érintésével az A1-es jutattna el minket a határig. Több szempontból is előnyös ez a verzió, hiszen egyrészt ez a legegyértelműbb, talán leggyorsabb (60 km/órás átlagtempóval számolva kevesebb, mint 10 óra alatt célhoz érnénk) útvonal, másrészt két fővárost is útba ejtünk, melyek remek találkozási, pihenési pontként szolgálnak. Hátrány viszont az, hogy Horvátországban még mindig nem érdemes vadkempingezni (igen, az aknák), ráadásul egyelőre nem találom az útlevelemet, ami lehet (biztos) problémákat okozna a horvát-szlovén határon.

Nézzük, milyen stopposwiki-szócikkek tartoznak ehhez a tervhez!
Magyarország (hitchability: average to good)
- Budapest
Horvátország (average to good)
- Zágráb
Szlovénia (good!)
- Ljubljana
Olaszország (average)
- Trieszt

B verzió
Budapest-Bécs-Graz-Ljubljana-Trieszt 700 km


Micsoda? Az Adriára Bécsen keresztül? Elsőre tényleg eléggé megdöbbentőnek tűnhet ez az útvonalterv, de jobban belegondolva azért nem is tűnik olyan nagy kerülőnek az ausztriai kiruccanás, elvileg 2-3 órával növelné a menetidőt. Az útvonalterv szerint Budapestről az M1-esen haladnánk nyugat felé, majd az osztrák autópályarendszeren suhannánk végig dél felé, Grazig az A2-esen, Graz után az A9-esen, egészen a szlovén határig, ahonnan az egész országot átszelő szlovén A1-esen jutnánk el Trieszt közelébe. A terv előnye az, hogy csak Schengenen belüli országokat érintünk, így akár határokon átívelő fuvarokban is bízhatunk, ráadásul a hosszabbnak tűnő menetidőt is kompenzálhatja az, hogy Ausztriában állítólag nagyon jól lehet stoppolni.

Magyarország (average to good)
Budapest
Ausztria (good to very good!!!)
- Bécs
- Graz
Szlovénia (good)
Ljubljana
Olaszország (average)
Trieszt

C verzió
Budapest-Lendva-Muraszombat-Maribor-Ljubljana-Trieszt 565 km



Nagyobb térképre váltás Ez tehát az a verzió, amit a drága Google Maps nem tud értelmezi - valószínűleg annak köszönhetően, hogy én egy kicsit többet olvastam a szlovén autópályakezelő honlapját, így már tudok arról, hogy a szlovén A5-ös pálya teljesen elkészült a magyar határig. Ez az útvonal is az M7-est követné, ám Horvátország helyett Szlovénia felé fordulnánk az M70-esen, majd Lendva környékén lépnénk át a határt és indulnánk meg a már említett A5-ösön Maribor, majd az A1-esen Ljubljana, majd Trieszt felé. A terv előnye és hátránya is egyben a Szlovénia-centrikusság, hiszen Magyarország és Olaszország között csak az alpesi mintaállamot érintetnénk, ami azt jelenti, hogy a viszonylag jobban kiszámítható belföldi forgalomra koncentrálhatnánk. Problémát jelenthet az, hogy az út középső szakaszáról hiányoznak a nagyvárosok, de mivel Attila expedíciója tegnap viszonylag könnyen lépte át a szlovén-magyar határt, mi is bízhatunk abban, hogy könnyedén eljuthatunk Mariborig.

Magyarország (average to good)
Budapest
Szlovénia (good!)
- Maribor
Ljubljana
Olaszország (average)
Trieszt

Itt van tehát a három lehetőség, melyek közül elég nehéz választani - mindháromnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, úgyhogy örülnék, ha konstruktív vita alakulna ki ezzel kapcsolatban. Részemről én egyelőre a C verzió mellett állok, az A pedig tulajdonképpen nem is jöhet szóba, ha az indulásig nem szerzek útlevelet (amúgy szerzek), de mint már mondtam, mindenre nyitott vagyok. Mindenre, azt kivéve, hogy az egyes csapatok más útvonalat válasszanak - senkinek se hiányozna, ha Ausztriából kellene hívogatnunk Horvátországot, meg amúgy is, így fair a barátságos verseny. Amiben viszont abszolút benne vagyok, az az, hogy mondjuk visszafelé más útvonalon indulnánk el, felhasználva az odaúton szerzett tapasztalatokat.

II. Egyéb infók, ütemterv
 


Természetesen azért a stoppolás nem csak az útvonalról szól, úgyhogy azért leírnék pár egyéb infót is az úttal kapcsolatban. A felszereléssel kapcsolatban nem szeretnék sokat írni, a lényeg az, hogy hálózsák és polifoam legyen nálunk, hiszen nagyon valószínű, hogy többször is az út mentén vagy a város szélén fogunk megpróbálni elaludni. Kaja-pia témában is próbáljuk tartani a túra low-cost jellegét, rengeteget lehet azzal spórolni, hogy otthonról hozott okos májkrémkonzervekkel és puffasztott búzával lakunk jól, ráadásul a hátizsákunk is egyre könnyebb lesz idővel.

Ami a legkellemetlenebb az egészben, az az, hogy pontos időrendet dátumokkal a stoppolás jellegéből kifolyólag nem tudok adni, de azért tudjátok mit, megpróbálom. Elméletileg tehát július 22-én, szerdán délben fogunk elindulni a Deák téri találkozási pontról, de ez azért erősen függ attól, hogy az esetlegesen keletebbről induló kollégák mikorra jutnak fel Pestre - én speciel Dunaföldvárról fogok érkezni.
Reálisan nézve semmi akadálya sincs annak, hogy akár már szerda este Triesztbe érjünk, de azért sokkal valószínűbb az, hogy valamelyik köztes nagyvárosban, Mariborban, Ljubljanában, Zágrágban fogunk várost nézni és éjszakázni, majd onnan indulunk tovább 23-án Trieszt felé.
23-ára azért mindenképpen meg fogunk tudni érkezni, majd időnktől függően fogjuk tudni elfoglalni magunkat - szállásunk elvileg a CouchSurfingnek köszönhetően nagyon-nagyon kényelmes lesz (azonban jó lenne tudni, hogy hányan megyünk).
24-én elvileg szabadnapunk van, igény szerint kihasználhatjuk a lehetőséget arra, hogy Velence már csak 160 km - akár stoppal, akár tömegközlekedéssel könnyen eljuthatunk a városban.
Terv szerint 25-én reggel indulnánk vissza valamelyik útvonalon Magyarország felé, a pontos érkezésről pedig már végképp nem tudok semmit mondani: legkésőbb 26-ára mindannyian otthon leszünk! ÉLJEN!

Bármi kérdés, óhajsóhaj, keressetek engem!


Útvonaltipped van? 22-én le kell vinned a céges kocsit Triesztbe? Te is stoppolnád egy jót? Kommentelj vagy írj a stoppolj@gmail.com címre, nem bánod meg!

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország horvátország ausztria szlovénia olaszország saját tippek 2009 terv


2009.07.08. 16:42 StreetFighter

Beszámoló: Budapest-Balatonalmádi-Balatonfűzfő

Hát akkor pótoljuk az elmaradásokat, bár igazán nem sok mindent lehet írni egy ilyen egyszerű (?) kiruccanásról.

I. Budapest - M7/71 elágazás (Balatonakarattya)

Már az alsóörsi kalandnál is említettem, hogy legszívesebben stoppal mentem volna le a Balatonra, de akkor az eső meghiúsította a terveimet. Szerencsére ezzel most csak majdnem volt probléma, az ég rendkívül borult volt ugyan, de nem kezdett el esni az eső, így nyugodt körülmények között vághattam neki az útnak. A szokásos kelenföldi kört megjárva átsétáltam a pályaudvar aluljáróján, majd átmentem az M7-es feletti felüljárón és hamarosan meg is érkeztem a kiindulási pontomat jelentő Shell-kútra.

Nem igazán lepődtem meg azon, hogy egy kolégával találkoztam a benzinkút kijáratánál, le is spanoltam vele: fiatal külföldi srác volt, aki Bécsbe próbált eljutni - ez mondjuk azért annyira nem tűnt egyszerűnek. Vicces volt nézni a srác próbálkozásait, rengeteget mosolygott és könyörgött a 10-zel haladó autóknak, de a bécsi fuvarra elég sokat kellett várnia, végül kb. 40 perc elteltével könnyebbülhettünk meg mindketten.

Én tehát körülbelül 14.30 körül helyezkedtem el a stratégiai ponton, folytatva a srác által megkezdett könyörgést, ami bizony egész jól ment: 10 perc után egy a Balatonra tartó anya-lánya(!) páros vett fel. Sajnos ők a déli partot preferálták, így gyorsan utána kellett néznem a megfelelő kihajtónak, aminél külünösen vicces módon nem kanyarodott ki a fuvarom, csak letett a leállósávra. Azért köszi! :)

II. M7/71 elágazás (Balatonakarattya) - Balatonalmádi 

 

Az északi partot végigjáró 71-es utat 5 perc séta után értem el, és meglehetős elégedettséggel nyugtáztam a látottakat: lassú forgalmú keresztetződés, tele az autópályáról lehajtó nyaralókkal. Nem is lehetett volna rózsásabb a szitu: rögtön felvett egy nagyon nyugodt házaspár, akik az elkerülő utat elkerülve 50-nel hajtott végig a parton, de azért a végén csak kiraktam Almádiban a vasútállomásnál.

Nosza, gyorsan is hívtam vendéglátómat, hogy merrefele is van a ház, mire ő azt kérdezte, hogy melyik irányból jöttem be a városban. Mondtam, hogy Fűzfő felől. Ő erre csak annyit mondott, hogy "de hisz mi Fűzfőn vagyunk!". Hopp, hát ezt sikerült elnézni, így végigkocsikáztam Fűzfőn, ahelyett, hogy kiszálltam volna.

III. Balatonalmádi - Balatonfűzfő

 

Sajnos a Balaton-parti települések eléggé hosszan terjednek ki, így szó sem lehetett arról, hogy kisétáljak Almádi szélére - buszozni vagy vonatozni pláne nem volt kedvem, így újra kiraktam a hüvelykujjamat, ezúttal a másik irányba. Szerencsém ezúttal semhagyott el: 10 perc elteltével felvett 3 szimpatikus nyaraló és alig 5 perc múlva már meg is láttam a tógába öltözött embereket - tudtam, hogy megérkeztem. :)


Nagyobb térképre váltás

Az útvonal számokban:


1. szakasz
Budapest - M7/71 (Balatonvilágos) 84 km
14.40 -15.25 (45 perc)
Érintett utak: M7
Érintett megyék: Pest, Fejér, Veszprém

2. szakasz

M7/71 (Balatonvilágos) - Balatonalmádi 20 km
15.30 - 15.50 (20 perc)
Érintett utak: 71

3. szakasz

Balatonalmádi - Balatonfűzfő 6 km
16.00 - 16.05 (5 perc)
Érintett utak: 71

Összesen tehát:
Budapest - Balatonalmádi - Balatonfűzfő
110 km, 1 óra 25 perc


Egy kicsit mellékes információ, de gondoltam, csak a blogra tartozik, hogy a körmendes bejegyzésben már említett kollégám éppen Szlovéniában jár: tegnap 2 óra körül hívott fel, hogy adjam meg pontosan neki a már ismertett miskolci helyszínt és ma 3 körül érték el a szlovén határt - azt mondja, eléggé pechesek, de azért közel a cél, Szlovéniánál ugyanis nem mennek tovább. :)

 

Továbbra is várom az érdekesebbnél érdekesebb stoppos sztorikat a stoppolj@gmail.com címre, remélem hamarosan már szemezgethetek a levelek között!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: budapest balaton beszámoló saját 2009


2009.07.08. 12:26 StreetFighter

Beszámoló: Budapest-Sátoraljaújhely

Néha ilyen is van.

I. Budapest - M3/M0
 

 

Az előző hetet Sopronban töltöttem a Volt fesztiválon, és kissé sajnáltam is, hogy nem próbálhattam meg a nyugati határszélről a keletiig elstoppolni, de a körülmények nyomására Budapestig még vonattal jutottam. Sebaj, kipihenni azért nem sikerült magam, így kissé fáradtan dőlöngéltem ki a Mexikói útra hétfő reggel 8 körül,de azért összességében elég optimista volt: gyönyörűen sütött a nap, csicseregtek a madarak, és a 25-ös busz is csak 8 percet késett - minden optimális volt.

A szokásos helyemet kb. 8.25-kör foglaltam el és laza 10 perces várakozás után már meg is állt egy autó - igaz, hogy nem vettem észre, mivel zenét hallgattam, de a kedves sofőr még hátra is tolatott, hogy jelezzen nekem. Meglepő módon kedves ismerőst fedeztem fel a volánnál, a sofőr srác már a múltkor is kivitt az M0-ig, erre mondják azt, hogy kicsi a világ. Örültünk a viszontlátásnak, bár a 10 perces út során folyamatosan arról magyarázott, hogy a homo sapiens tönkreteszi ezt a bolygót, amivel tulajdonképpen nem is mondott hülyeséget.



II. M3/M0 - Geleji pihenőhely

Az M0 melletti Shell-kúton kellemetlen/kellemes meglepetés fogadott: egy stoppos kolléga már állt a kihajtónál! Mit lehet ilyenkor tenni? A stoppos-etikett szerint nyilván nem illik beállni mellé, elé, mögé, satöbbi, így sorsomba beletörődve egyszerűen kifeküdtem a hátizsákomra az árnyékban, várva, hogy mikor veszik fel a kollégát. Nos, sok szerencsénk nem volt, ugyanis a másik stoppos táblát tartott a kezében, így valószínűleg valami speciális helyre tartott, ami eléggé megnövelte a várakozási időt - végül nem egész 45 perc után foglalhattam el barátom helyét.

Jól sejtettem, hogy nekem tábla nélkül jóval könnyebb dolgom lesz: alig 10 perc várakozás után már meg is állt egy nagyon sáros nagyon Skoda, aminek igazán nem is akartam stoppolni (tanulság: minden autónak stoppolj!), és 9.40-kor már újra úton is voltam kelet felé. Kissé nehézkesen fértünk el a minden kacattal teli autóban, de sofőröm nagyon kedves volt, kiderült, hogy mindketten ismerjük a mátészalkai éjszakai életet, szóval egész jó hangulatban telt az út. Legalábbis addig, amíg el nem aludtam (ezt nem feltétlenül szabad idegen autóban megtenni), de szerencsére még a geleji pihenőhely előtt sikerült felriadnom (a fuvarom ugyanis Debrecenbe tartott, és nyilván nem akartam volna vele menni), ahol a sofőröm megjegyezte, hogy ő most megiszik egy kávét, mert kb. ő is majdnem elaludt velem együtt vezetés közben. Hát igen, talán nem is baj, hogy szétváltunk. :)


III. Geleji pihenőhely - Szerencs

A geleji pihenőhely mostanság nem hozott szerencsét, és a forgalom sem volt túlságosan jelentős, de ma bizony szerencsém volt, mert 15 perc után megállt egy kisteherautó, és elképeszteőn meglepő módon Miskolc felé tartott. Sőt, amikor jobban érdeklődni kezdtem, kiderült, hogy Abaújszántóra megy, ami nekem még csodálatosabb, hiszen egészen Szerencsig el tud vinni. 11.15-kor indultunk el tehát a pihenőhelyről és kb. 11.50-kor érkeztünk meg a szerencse városába - a sofőr különösen jófej volt, ugyanis tett egy kitérőt a kedvemért (Abaújszántóra nem feltétlen Szerencsen át kellett menni), így külön öröm volt útbaigazítani célja felé az általam már ismert terepen.

IV. Szerencs - Sárospatak - Sátoraljaújhely

Végcélomtól 50 km-re, rendkívül baráti környezetben, jó stopposhelyen, erős forgalomban raktam ki a hüvelykujjamat - egyszerűen minden ideális volt, öt perc alatt két autó is megállt nekem. A Tokajba igyekvő lengyel turistákat azért még visszautasítottam, de a Sárospatakra tartó házaspárnak  nem tudtam nemet mondani, sőt egészen jól elbeszélgettem velük, idegenvezetősködtem, szóval remek hangulatban telt az utazás. Végül 12.30-ra értünk el Sárospatak határához, ahol szentimentálisan elbúcsúztunk,és megkezdtem az utam utolsó 11 kilométeres szakaszát. A szerencsére itt sem panaszkodhatam, hamarosan egy idősebb úr furgonjába ugorhattam be (érdekes részlet: a slusszkulcson RR-rel kezdődött a rendszám, az nem a rendőrökhöz tartozik?), aki megosztotta velem a sztoriját, hogy őt egyszer 4 óra alatt sem vették fel, én meg próbáltam valamit magyarázni arról, hogy a szerencse forgandó, de végül csak megérkeztünk: 12.45-kor szállhattam ki a kocsiból Sátoraljaújhelyben.

 

Random vicces sztori: a geleji pihenőhelyen rendkívül vicces hangulatú autópálya-rendőrök gurultak oda mellém, és rákérdeztek, hogy hova megyek? Mikor a válaszomra ("Miskolcra.") nem reagáltak semmit, gondoltam rákérdezek, hogy "Na és Önök?". Erre mindenki óriási röhögésben tört ki, megjegyezték, hogy amúgy itt nyugodtan stoppolhatok (váó, megdöbbentő), aztán gázta adtak és elhúztak. Érdekesek ezek a rendőrök, nem mondom, de legalább nem sünök voltak.

Szóval néha ilyen is van. Hogy tényleg minden kijön. Remélem, még bőven lesz ilyen.


Nagyobb térképre váltás

Az útvonal számokban:
 


1. szakasz
Budapest, Sárrét park - M3/M0 elágazás 5 km
Időtartam: 8.35 - 8.45 (10 perc)
Érintett utak: M3

2. szakasz
M3/M0 elágazás - Geleji pihenőhely 130 km
Időtartam: 9.40 - 11.00 (80 perc)
Érintett utak: M3
Érintett megyék: Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén

3. szakasz
Geleji pihenőhely - Szerencs 67 km
Időtartam: 11.15 - 11.50 (35 perc)
Érintett utak: M3, M30, 3, 37

4. szakasz
Szerencs - Sárospatak 40 km
Időtartam: 12.00-12.30 (30 perc)
Érintett utak: 37

5. szakasz
Sárospatak - Sátoraljaújhely 11 km
Időtartam: 12.35-12.45
Érintett utak: 37

Összesen tehát:
Budapest-Geleji ph.-Szerencs-Sárospatak-Sátoraljaújhely
251 km, 4 óra 10 perc
 

Továbbra is várom az érdekesebbnél érdekesebb stoppos sztorikat a stoppolj@gmail.com címre, remélem hamarosan már szemezgethetek a levelek között!

1 komment

Címkék: budapest magyarország beszámoló saját 2009 sátoraljaújhely


2009.06.24. 15:28 StreetFighter

Beszámoló: Alsóörs-Nyíregyháza(-Sátoraljaújhely)

Hát igen, az előző bejegyzésben azt írtam, hogy távollétem alatt nem fogok stoppolni, de az élet már csak ilyen, a keddi napot szinte végig úton töltöttem. Útközben pedig arra is rájöttem, hogy egy ilyen egynapos, kifejezetten célorientált stoppolás sem a sztori, sem az útvonal kategóriába nem fér bele, így mostantól ilyen rövid, tényközlő beszámolókkal fogok jelentkezni az országon belüli kalandozásaimról. Íme az első!

I. Előzmények

Mielőtt belemerülnék a részletekbe, szeretném tisztázni, hogy a blogszerző egyetemista - Budapesten tanul és Sátoraljaújhelyben lakik, így nyilvánvalóan sokat ingázik az országban. Egy ilyen ingázás következtében keveredtem le a Balaton északi partjára, Alsóörsre, ahonnan kedden kellett elindulnom hazafelé. Már odafele is stoppal szerettem volna menni, de az eső és a sietség nem nagyon engedett, de viszzafelé már tényleg a stoppolás tűnt a legjobb alternatívának: egy ilyen országot átszelő vonatozás bizony 7 órát vesz igénybe, míg reményeim szerint stoppal ezt az utat akár 6 óra alatt is meg lehet tenni. De még ha egy kicsit túl is csúszok a vonat szintidejét, a megspórolt 3000 (teljes áron 6000) forint egész jól kompenzálhatja a kiesett időt.


Nagyobb térképre váltás

II. Alsóörs-Budapest

Ennek megfelelően törekedtem minél korábban megkezdeni a stoppolást, és bár már 8.15 körül indulásra készen álltam, körülbelül 8.45-ig kerestem a cipőmet a nyaralóban :), így végül 9 órakor tudtam kiállni a Balaton északi partját a 7-es főúttal összekötő 71-es út szélére. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha nem szakadt volna az eső, ami ugye soha nem nagy boldogság a stopposok számára - hiszen ki akarna felvenni egy csurom vizes hátizsákos fickót? A szerencse azonban mellém állt, és alig kellett 10 percet egy fa alatt álnom, mikor egy a másik irányból érkező autó elkezdett integetni, hogy menjek oda! A kissé rozsdás Octaviában ülő srác tájékoztatott, hogy ha úgy van, el tud vinni Pestre, csak még be kell ugrania egy percre Enyingre, ha nem probléma. Természetesen nem volt probléma, én már annak is örültem volna, ha valaki elvisz Fehérvárig, a közvetlen fuvarról álmodni is alig mertem. Sofőröm nem volt túl járatos a környéken (sokáig külföldön ért), így egy kanyarban én csekkoltam a Google Mapsemen, hogy merre van Enying, de az autópályán már nem voltak ilyen gondjaik, ráadásul a Skoda is felgyorsult, így kb. 11.30-kor szállhattam ki az autóból.

III. Soroksár - Mexikói út

Az igazi probléma az volt, hogy sofőröm nem Budapestre tartott, csak az M0-ásig tudott vinni, így is különösen jófej volt, hogy Soroksárnál lehajtott az autóútra és bevitt az első buszmegállóig. Még sosem jártam Dél-Pest eme gyöngyszemében, de azt sejtettem, hogy nem lesz könnyű menet Soroksár legszéléről eljutni a már ismert Mexikói úti kiindulóhelyemre, így végül öt BKV-járat (66-os busz, 3-as villamos, 3-as metró, 1-es villamos, 25-ös busz) felhasználásával jutottam ki kedvenc OMV-kutamhoz, potom másfél óra alatt.

 

 

IV. Budapest-Nyíregyháza

Szerencsére ezúttal sem kellett sokat várakoznom az M3-as mellett, ráadásul ezúttal nem csak a város határáig, hanem egészen Debrecenig el tudott volna vinni a szimpatikus angol-magyar pár a kis Swifttel, így végül elég eseménytelen utazás után a már ismert, az M3/M30 elágazás előtti Shell-kútnál búcsúztam el a fuvartól. Eddig a pontig minden remekül alakult, hiszen 14.10-re már csak 40 km-re voltam Miskolctól (és ebben benne van a másfél órás miskolci szerencsétlenkedés is), azonban a benzinkútnál sajnos megtört a lendületem. Néha az ember bárhogy is akarja, nem tud fuvart szerezni, ez sajnos a stoppolás velejárója - el kell fogadnunk, hogy ez van, előbb-utóbb azért megáll majd valaki. Nos, ezúttal az utóbb volt érvényben, bár az is igaz, hogy Debrecen és Nyíregyháza felé is kaptam volna fuvart - de ezeket még visszautasítottam. Sajnos volt időm töprengeni, és rá kellett jönnöm, hogy nem muszáj Miskolchoz ragaszkodnom, hiszen végcélom, Sátoraljaújhely ugyanúgy 80 km-re van Nyíregyházától, mint a borsodi megyeszékhelytől. Elhatároztam tehát, hogy most már Nyíregy is jó, és hamarosan be is ugorhattam egy szimpatikus kecskeméti fakereskedő mellé, aki éppen Ogyesszába tartott és engem is szívesen elvitt Nyíregyházáig - az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudott bevinni a városba, így a központtól 7 km-re lévő elkerülő út mentén rakott le 3.45-kor.

 

V. Nyíregyháza

Kissé kalandos volt lejutnom a sztrádáról - többek közt vízelvezető alagúton másztam keresztül (nem volt kedvem kerülni), de végül csak elkezdtem stoppolni a 4-es út forgalmát, sajnos elég kevés sikerrel. Nem is igazán értettem ennek az okát, forgalom volt bőven, és bár egész nagy volt az átlagtempó, bőséges hely volt lehúzódni, így eléggé csalódottan kezdtem el gyalogolni a város felé. Két kilométerrel később egy lámpás csomópontnál sem volt nagyobb sikerem (még továbbra sem jártam a város határán belül), így 10 perc után újra továbbindultam és hamarosan megláttam egy buszmegállót, kb. 600-800 méterrel előrébb. Ennek a fejleménynek természetesen nagyon megörültem, annak viszont kevésbé, hogy megláttam a hátam mögött a sárga buszt - azt hiszem, életem leggyorsabb sprintjével estem be a buszmegállóba, majd a buszra, ami egészen a belvárosig szálított engem. (Már útközben érdeklődtem egy barátomtól, hogy mennyire lehet bliccelni - szerencsére nagyon.)

VI. Nyíregyháza-Sátoraljaújhely

Nyíregyháza központjába tehát 4.50 körül értem be, ami azt jelentette, hogy még 3-4 órám lenne az utolsó 80 km-re, de az ország keleti részét szétmosó igen erős eső véget vetett a túrának, így nem maradt más választásom, mint az, hogy vasútra szállok. Sajnos a vonattal sem volt nagy szerencsém, kb. 50 percet vártam a vasútállomáson, de legalább az a tudat vigasztalt a 8.10-es hazaérkezéskor, hogy átszállás után nem találkoztam kalauzzal, így a második 40 km-re nem tudtam jegyet váltani. Sajnos. :)

VII. Tanulságok

Nos, ez volt tehát a keddi kalandom sztorija, ami nem igazán heppienddel ér véget, így érdemes utólagosan is tanulságokat keresnem - avagy miért nem jutottam stoppal haza?
1. Elutasítottam az első nyíregyházi fuvart, pedig nagy valószínűséggel a belvárosig vitt volna.
2. Az eső továbbra is ősellenség.
3. Nem voltam túl bizalomgerjesztő a vizes és fűfoltos ruhában, de ezt bizony szoknom kell, hiszen a hosszú külföldi utakon is így fogunk kinézni a 4. nap után.

A megtett út számokban:

1. szakasz
Alsóörs-Enying-Budapest (Soroksár) 140 km
Időtartam: 9.00 - 11.30 (2 óra 30 perc)
Érintett utak: 71, 710, 7, 64, M7, M0
Érintett megyék: Veszprém, Fejér, Pest

1,5. szakasz (BKV)

Soroksár-Mexikói út 19 km
Időtartam: 11.30 - 13.00

2. szakasz
Budapest (Mexikói út) - Geleji pihenőhely 135 km
Időtartam: 13.10 - 14.10 (60 perc)
Érintett utak: M3
Érintett megyék: Pest, Heves, Borsod
 

3. szakasz
Geleji pihenőhely - Nyíregyháza 85 km
15.20 - 16.00 (40 perc)
Érintett utak: M3
Érintett megyék: Borsod, Hajdú, Szabolcs

3,5. szakasz (MÁV)
Nyíregyháza-Mezőzombor-Sátoraljaújhely 80 km
17.43 - 20.10
Érintett megyék: Szabolcs - Borsod


Nagyobb térképre váltás

Összesen tehát:
Alsóörs-Budapest-Nyíregyháza-Sátoraljaújhely
489 km, 11 óra 10 perc

 

Továbbra is várom az érdekesebbnél érdekesebb stoppos sztorikat a stoppolj@gmail.com címre, remélem hamarosan már szemezgethetek a levelek között!

2 komment

Címkék: budapest balaton magyarország saját nyíregyháza 2009


2009.06.19. 11:35 StreetFighter

20 tipp stoppoláshoz

Lehet, hogy kissé előreugrottam az előző bejegyzés útvonal-ajánlatával, ami tele volt mindenféle félelmetes szavakkal, mint például benzinkút vagy autópálya-csomópont, úhyhogy most inkább visszatérünk az alapokhoz, és pár egyszerű, de hasznos tanáccsal jelentkeznék. Nem akarok feltétlenül sokat írni egy-egy pontról, ugyanis terveim szerint az itt felmerülő témák nagy részéről még külön posztban is írni fogok!

1. Ne feszülj! Ha stoppolni indulsz, érezd át az életfilozófiát: az úton nem szabad idegeskedni, előbb-utóbb úgyis felvesz valaki és előbb-utóbb és így vagy úgy el fogsz jutni oda, ahová szeretnél! Lásd 2-es pont!

2. Ne siess! A sietség minden stoppolás megrontója, hiszen a stoppolást - szemben a legtöbb közlekedési eszközzel - nem lehet időre tervezni. Nyilván nem baj, ha vannak elképzeléseink, hogy meddig szeretnénk eljutni mondjuk a nap végéig, de akkor sincs semmi, ha ez nem jön össze, másnap majd több szerencséd lesz!

3. Ne sajnáld az időt a legmegfelelőbb útvonal kiválasztására! Nagyon fontos, hogy olyan utat válassz, ahol van forgalom - hiszen ha nincs autó, nem is tudnak felvenni téged! De még a megfelelő forgalom sem garancia, lehet, hogy mindenki a másik irányba tart vagy csak a szomszéd faluig tudnak elvinni. Lásd 15-ös pont!

4. Legyen nálad térkép! Ahhoz, hogy bármikor, bármilyen helyzetben tovább tudj haladni, létfontosságú, hogy legyen térképed! Nem kell semmi különösre gondolni, egy átlagos kis méretű autóstérkép mindig megteszi, de még nagyobb segítség egy bármikor zoomolható telefonos Google Maps, én is ezt használom!

5. Keresd meg az ideális stop-pontot! Ha rossz helyen állsz, bármennyit is várakozol, soha nem fog felvenni senki: figyelj arra, hogy az autók észre tudjanak venni téged és még meg is tudjanak állni - lehetőleg valami kellemes leállósávon vagy széles útpadkán!

6. Mindig legyél pozitív! A pozitív hozzáállás nagyon sokat segít a stoppolással kapcsolatos nyilvánvaló stresszel szemben, meg amúgy is, az autósok sokkal szívesebben vesznek fel egy mosolygó, jókedvű stoppost!

7. Mindig keresd a szemkontaktust! Azzal, hogy a szembejövő autósok szemébe nézzel, máris megteremted az első kapcsolatot közted és köztük, amivel tovább növeled az esélyeidet!

8. Beszélgess az autósokkal! Az autósok jó része azért vesz fel minket, mert unatkozik, társaságra vágyik és szívesen beszélgetne valakivel. Ne sértsd meg a sofőrödet, ha kérdez, mindig válaszolj bőbeszédűen, ha viszont nem szól hozzád, neked sem muszáj feltétlenül beszélned.

9. Figyelj oda az időjárásra! Az időjárás minden stoppos ősi ellensége, nyáron túl meleg van, tavasszal és ősszel meg esik az eső, egyik sem ideális körülmény a stoppos közérzete számára. A napsütés stoppolás szempontjából azért nem rossz dolog, az eső viszont komoly problémákat okozhat, mivel senki nem vesz fel szívesen vizes stoppost, ilyenkor érdemesebb védett helyen (pl. benzinkút) próbálkozni!

10. Figyelj oda az öltözködésre! Az öltözködés is nagyon fontos kérdés, az unalomig ismert okokból érdemes rétegesen öltözködni, de stoppolásnál érdemes arra is odafigyelni, hogy a felsőruházatod világos, élénk legyen, hiszen így hamarabb észrevesznek az autósok.

11. Mindig legyen nálad csomag! Mutasd meg az autósoknak, hogy te komolyan gondolod a stoppolást! Nem kötelező a túrahátizsák, de egy kisebb darab azért már csak a cuccok miatt is mindig jól jön.

12. Ügyelj a biztonságodra! Ez főleg az egyedül stoppoló hölgyek (vannak még ilyenek?) számára fontos, de azért mindenki számára hasznos lehet, hogy tudja, hogy kell visszautasítani egy fuvart: ha nem szimpatikus az autós, akkor lehetőleg arra kell törekedni, hogy mi kérdezzük meg először, hogy ő hova tart, hiszen így könnyen el tudjuk hárítani az ajánlatot.

13. Mindig figyelj az autóban is! Egy-egy stoppolással töltött óra után az ember hajlamos kiengedni és ellazulni az autóban, amivel nincs is semmi baj, de azért mindig érdemes fél szemmel követni az utat is!

14. Ne pánikolj, ha eltévedtél! Ha az ember nem siet és nem feszül, akkor tulajdonképpen nem is létezik olyan, hogy "eltévedni". Meg amúgy is: nagy valószínűséggel egy út mellett állva jössz rá, hogy eltévedtél - az úton előbb-utóbb lesz autó, aki elvisz téged valahova és közben el is magyarázza, hogy éppen merre vagy, ha a térkép nem segített volna.

15. Mindig legyen B-terved! Stoppolás közben a céljaid ritkán változnak, de a terveid annál inkább: mindig állj készen arra, hogy átalakítsd a terveidet! Nyugodtan fogadj el egy nem feltétlen tökéletes fuvart, ha az új alternatívát is biztosít számodra és persze fogadd el, hogy most éppen nem tudsz haladni, és válts tömegközlekedésre, ha kell!

16. Használd bölcsen a tömegközlekedést! A tömegközlekedés minden stoppos jóbarátja, hiszen a helyzetek nagy többségében meg tudja menteni a stoppost, de azért bánj vele óvatosan, hiszen valahol ritkán jár, valahol meg nagyon drága - viszont gyakran, például városból való kijutáskor nélkülözhetetlen.

17. Tudd, mikor kell megállni! Ez a tipp kétféleképpen is értelmezhető: egyrészt a fuvar céljához közeledve már kezdd el keresni a megfelelő stopposhelyet (ne hallgass mindig az autósra, ő sajnos nem tudja, hogy milyen az ideális kiindulópont), másrészt tudd befejezni a napot is: napnyugta után már maximum benzinkutakon teremhet egy kis babér számunkra!

18. Legyen nálad toll vagy fényképezőgép! A stoppolás olyan óriási élmény, amit vétek nem megörökíteni, így ne sajnáld a fáradságot arra, hogy fényképezz: a tájat, az utat, a várost, az autókat és persze magadat! Ha pedig igen precíz ember vagy, akkor jegyzetelgethetsz is: utólag sokkal könnyebb megírni az élménybeszámolót!

19. Az autópályán figyelj oda a benzinkutakra! Ezzel a kérdéssel elég sokat foglalkoztam a miskolcos bejegyzésben, mindig legyen nálad lista vagy térkép és mindig kérd meg a fuvarodat, hogy legyen szíves a lehajtója előtti benzinkútnál kirakni

20. És végül, de nem utolsósorban: élvezd az utat! Ehhez már nem is tudok mit hozzátenni.

 

Sajnos most egy pár napig nem tudok írni a blogra (sajnos nem stoppolás miatt), de nyugodjatok meg, a blog jövő héten folytatódik!

 

2 komment

Címkék: tippek


2009.06.18. 15:33 StreetFighter

Útvonal: Budapest - Miskolc /2. rész/

És íme a második rész, beembeddeltem a térképet még egyszer, csak hogy könnyebb legyen követni a dolgokat! Ja, igen, aki az első részt keresné, az egy kicsit lejjebb találja!


Budapest-Miskolc stoppal! nagyobb térképen való megjelenítése

4. STOPPOLÁS

A budapesti kiindulópontnál sok mindenre ne számítsunk, általában meg kell elégednünk azzal, hogy kivisznek a 12-es km-nél lévő benzinkútig (3) - azonban ez is óriási segítség, hiszen innen már mienk az egész autópálya, ráadásul lélektani előnyünk is van: az a tény, hogy ott vagyunk a semmi közepén egy benzinkúton, akkor az autósok tudni fogják, hogy valaki már felvett minket, így kockázat nélkül ők is hasonlóan tehetnek. A benzinkutakon a stopposok két stratégiát választhatnak: a rámenősebbek megkérdezik a tankoló, parkoló autósokat, és udvariasan érdeklődnek, hogy esetleg fel tudnák-e venni őket, míg a hozzám hasonló nyugisabb stopposok inkább csak kisétálnak a benzinkút végére, és az autópályára visszavezető szakasz még lassan haladó autósait próbálják leinteni - meglepően nagy sikerrel.

A Miskolcra irányuló stoppolásnál kulcsfontosságú szerepet játszik a 142-es km-nél található Geleji pihenőhely (8), hiszen ez az utolsó benzinkút az M3/M30 csomópont (9) előtt, ennél tovább már semmiképp sem haladhatunk az M3-ason. Hacsak nem volt nagy szerencsénk egy közvetlen miskolci fuvarral, akkor a Debrecen és Nyíregyháza felé tartó autósoktól azt kell kérnünk, hogy ennél a Shell kútnál rakjanak ki, itt pedig már nincs is más dolgunk, mint találni egy olyan autót, ami Miskolc felé tart - nem érdemes válogatósnak lenni, ha az autó érinti Miskolcot, akkor nincs min elmélkedni.

5. ÉRKEZÉS

Az érkezés, csakúgy mint a megfelelő indulási pont minden stoppolás kritikus pontja, hiszen soha nem mindegy, hogy a belvárosban vagy éppen a városhatártól öt kilométerre raknak le minket. Miskolcot két lehajtónál lehet elérni az M30-as autóútról, ám ennek kiválasztása már nem függ tőlünk, szóval inkább csak nézzük meg, hogy mik a teendőink.
Ha a fuvarunk közvetlenül Miskolcra tart, akkor a Miskolc-Dél lejárónál (10) fogja elhagyni az autópályát, és örülhetünk, mivel jó esélyünk van, hogy belvároshoz közeli, neki éppen útba eső helyen fog lerakni minket.

Kicsit nehézkesebb a helyzet, ha fuvarunk nem közvetlenül Miskolcra tart, hanem továbbhalad a 3-ason vagy a 37-esen, ugyanis ekkor nagy valószínűséggel (hacsak nem lesz nagyon jó fej, és be nem visz minket a városban) az M30-as végénél lévő jelzőlámpánál (11) fog tudni lerakni minket, ami sajnos eléggé távol esik a belvárostól. Agoodalomra azért nincs ok, körülbelül 500 métert a város felé gyalogolva elérhetünk egy buszmegállót (12), ahonnan kb. 5-10 percenként indulnak járatok a központ felé. (Sóher tipp: ha nem sietünk, érdemesebb megvárni a Borsod Volán járatait, ugyanis míg a Borsod Volán helyközi járatain diákként 65, felnőttként 125 forintért juthatnk be a centrumba, addig az MVK számozott helyi járatain ez 300 forintba kerül.)

6. VISSZAJUTÁS

Nem is foglalkoznék azzal, hogy mit lehet és mit érdemes csinálni a városban, egészen biztos vagyok abban, hogy mindenki remekül fogja érezni magát. Az igazi kérdést a visszajutás jelenti, hiszen hacsak nem éjszakázunk Miskolcon, akkor valahogy vissza is kell jutnunk Budapestre. A fáradtabbak és a sietősebbeknek egyértelműen a (14)-es ponttal jelölt Tiszai pályaudvar a megoldás, ahonnan 1400/2800 forintért lehet visszajutni Budapestre, de az igazán kitartóaknak inkább a Búza tért ajánlom (13), mivel ott lehet felszállni a 4-es és 44-es buszokkal, melyek kivisznek minket a miskolci stop-ponthoz. A buszról az elég feltűnő Cora áruháznál kell leszállni, majd az amellett elterülő 304-es utat kell becéloznunk - ez az út köti össze az M30-ast a várossal. Ennek megfelelően az úton mindig elég jelentős a forgalom, ráadásul külön segítség az is, hogy az itt autózok nagy százaléka Budapest felé tart, így itt igazán könnyű fuvart találni a fővárosig. A stoppolást nyugodtan el lehet kezdeni a 304-es útra érkezéskor is, de érdemes inkább még kifelé gyalogolni 400 métert, így ugyanis magunk mögött hagyhatjuk a bevásárló forgalmat. A legideálisabb hely talán a Miskolc végét jelző táblánál találjuk (15), itt nekem még soha nem kellett 20 percnél többet várnom egy budapesti fuvarra.

 

1 komment

Címkék: budapest magyarország miskolc útvonal


2009.06.18. 14:07 StreetFighter

Útvonal: Budapest - Miskolc /1. rész/

És igen... megszületett a stoppolj-blog legújabb és egyben legérdekesebb rovata, az útvonal, ahol egy-egy bejáratott útvonalat fogunk bemutatni (jó részletesen) az olvasóknak, hátha majd ettől kedvet kapnak a stoppoláshoz.

Első utunk Budapestről indul (sajnos az ország közlekedési jellegzetességei miatt ez elkürelhetetlen) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye gyönyörű székhelyét, Miskolcot veszi célba, az M3-as és M30-as autópályák érintésével. Kissé elfogult vagyok ezzel az útvonallal kapcsolatban, már csak azért is, mert ez az út visz engem haza, de attól még biztos vagyok, hogy mindenki számára érdekes és izgalmas élmény meglátogatni Miskolcot, hazánk harmadik legnagyobb városát. De ha nekem nem hisztek, akkor higgyetek a Belgának!

 

 

1. ELŐKÉSZÜLETEK

Na, ha a kedv megvan, akkor másra már nincs is igazán szükség. Legfeljebb arra, hogy elolvassuk ezt a bejegyzést, illetve megjegyezzünk/kinyomtassunk/leírjunk egy táblázatot. De erről majd később, egyelőre nézzük, hogy is kell nekiállni egy ilyen túrának. Mindenképpen fogok még bővebben írni az előkészületekről, így csak röviden említeném meg a legfontosabb felszerelésket: réteges öltözet, lehetőleg élénk színű pólóval, fejfedő napszúrás ellen, napszemüveg a nap ellen, valamilyen táska/hátizsák (hogy jelezzük, hogy komolyan vesszük a dolgot), fényképezőgép és persze a térkép/táblázat. Ennyi. Meg még egy nagy rakás jókedv és napsütés.

2. A KIINDULÁSI HELY

Szolgálati közlemény: nem kell megijedni a sok szövegtől, a bejegyzésben említett helyszínek mind-mind megtalálhatók a mellékelt Google Maps-es térképen!


Budapest-Miskolc stoppal! nagyobb térképen való megjelenítése

 

Ha a bepakolással megvagyunk, akkor el is kezdhetjük az utunkat, meg kell találnunk a stoppolás kiindulópontját. Ennek a helyszínnek a kiválasztása minden stoppolás esszenciális problémája és kulcskérdése, de szerencsére most nem kell keresgélnünk, hiszen mint már említettem, jól bejáratott útvonalról van szó. Első lépésként a földalatti végállomásáig kell utaznunk, a Mexikói útig (1-es pont a térképen), majd onnan vagy a 25-ös busszal haladunk a mellettünk elterülő M3-as kivezető úttal párhuzamosan három megállót, vagy szépen lassan kisétálunk a Kacsóh Pongrác úton az OMV benzinkútig (a térképen mindez remekül követhető). Na, már majdnem helyben vagyunK: a benzinkúttól még 300 métert kell sétálnunk, egészen a benzinkút és a Kacsóh út forgalmát az M3-as kivezetőre vezető útig. Ha átmegyünk az úton, akkor kellemes fás-füves területen (2), árnyékban emelhetjük fel az ujjunkat, figyelem: a célunk az, hogy a bekötőút forgalmát stoppoljuk, hiszen csak az onnan érkező autók tudnak megállni.

3. A LISTA

De mielőtt beszállnánk, vessük egy pillantást a kis listánkra, ami kulcsfontosságú az út szempontjából, hiszen nagyon nem árt tudni, hogy hogyan fogunk Miskolcra jutni. Az biztos, hogy autópályán, ami már azonnal kizárja a lehetőségek egy részét: autópályán ugyanis nem lehet stoppolni, autópálya-felhajtón is elég nehezen, viszont autópálya melletti benzinkúton tulajdonképpen tökéletesen. Ennek megfelelően ez a célunk is: benzinkútról benzinkútra ugrálva (lehetőleg minél kevesebbet érintve) szeretnénk eljutni Miskolcig. Ha megnézzük a listát, láthatjuk, hogy mindössze hat benzinkútunk van útközben, ezek fogják jelenteni a kulcspontokat.

M3

Körforgalom   (0) Clark Ádám tér
Fájl:AB-AS-blau.svg   (10) Budapest-Rákospalota
Fájl:AB-AS-blau.svg   (11) Újpalota, Újpest
Fájl:AB-AS-blau.svg   (12) Szilas pihenőhely (Shell) (3-as pont a térképen)
Fájl:AB-AS-blau.svg   (12) Dunakeszi Vác Parassapuszta
Fájl:AB-Kreuz-blau.svg   (13) Dunakeszi Vác Parassapuszta E77
Fájl:AB-AS-blau.svg     (18) Hungaroring Aquaréna
    (18) Ring pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg Le a pályáról (23) Mogyoród Hungaroring Szada 2101
  (25) Jakabpusztai pihenőhely (Lukoil) (4)
Fájl:AB-Kreuz-blau.svg   (26) Gödöllő M0
Fájl:AB-AS-blau.svg   (27) Vác Gödöllő 2104 
  (32) Babati pihenőhely Csak Nyíregyháza felé
  (36) Kisbagi pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg Le a pályáról (39) Bag Aszód Tura 3105
    (43) Galga pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (51) Kerekharaszt / Kerekharaszti p.hely (MOL) (5)
Fájl:AB-AS-blau.svg     (55) Hatvan-nyugat Salgótarján
Fájl:AB-AS-blau.svg     (59) Szolnok Hatvan-kelet
    (60) Horti pihenőhely
    (66) Ecsédi pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (70) Gyöngyös-nyugat Hort
    (75) Halászaranyosi pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (78) Gyöngyös-kelet Mátrafüred Adács
    (82) Borsókúti pihenőhely (OMV) (6)
    (87) Nagyfügedi pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (90) Heves Nagyfüged Ludas 3206
    (92) Kisasszonytéri pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (103) Kál Erdőtelek
Fájl:AB-Brücke.svg   (105) Vasúti aluljáró
    (106) Rekettyés pihenőhely (MOL) (7)
Fájl:AB-Kreuz-gelb.svg   (terv.) (108) Eger
Fájl:AB-AS-blau.svg     (114) Füzesabony Eger Jászberény
    (122) Mezőszemerei pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (128) Mezőkövesd Borsodivánka 3301
Fájl:AB-AS-blau.svg     (139) Mezőnagymihály Mezőkeresztes 3305
    (142) Geleji pihenőhely (Shell) (8)
Fájl:AB-Kreuz-blau.svg     (151) Miskolc E71 E79  (9)

 M30

Fájl:AB-Kreuz-blau.svg     (0) E71 E79 (9)
Fájl:AB-AS-blau.svg     (6) Emőd
    (12) Hejőkeresztúri pihenőhely
Fájl:AB-AS-blau.svg     (14) Nyékládháza / Tiszaújváros
Fájl:AB-AS-blau.svg     (21) Kistokaj / Sajópetri
Fájl:AB-AS-blau.svg   (24) Miskolc-dél (10)
Fájl:AB-Brücke.svg   (26) Sajó folyó 116 m
Fájl:AB-Brücke.svg   (27) Budapest-Sátoraljaújhely vasútvonal
Fájl:AB-AS-blau.svg   (29) Miskolc-CENTRUM/-kelet (11) / Felsőzsolca E71

 /a listák természetesen a Wikipediáról származnak/

De hagyjuk is az elméletet, a lényeg az, hogy minden megálló autóstól azonnal kérdezzük meg, hogy merre tart és hol hajt le az autópályáról. Nekünk már nincs is más dolgunk, minthogy gyorsan ránézzünk a listára: ha például autósunk Egerig megy, akkor a 114-es lehajtónál fog távozni az autópályáról, tehát nincs is más dolgunk, minthogy megkérjük, hogy vigyen ki minket a 106-os km-nél lévő benzinkútra (7). (Ezt a kérést 100-ból 100 autós fogja teljesíteni, nem fog senki az autópálya közepén hagyni minket) Az autópályás stoppolásnak tehát ennyi a lényége: érdeklődjünk az autósoknál, és ha legalább egy benzinkúttal arrébb tudnak vinni minket, már szállhatunk is be hozzájuk.

A második rész már ott is van, egy kicsivel feljebb!


Szólj hozzá!

Címkék: budapest magyarország miskolc útvonal


2009.06.18. 11:31 StreetFighter

#2 Körmend '09

A második történet szintén a saját élményeimen alapul, de azért remélem (sőt ajánlom), hogy mindenki számára élvezhető lesz! Ez a sztori kicsit más hangulatú, mint az előző, de épp ez a jó, hiszen megmutatja, hogy a stoppolás több az út mentén való álldogálástól, pláne akkor, ha az ember mondjuk éppen stopversenyen vesz részt... És pláne akkor, ha kötelező érvényűvé teszi az örök stopposhibát, miszerint oda megyünk, ahová az autós visz...

 

 
Az egész úgy kezdődött, hogy kissé unatkoztam a vizsgaidőszakban, és az jutott eszembe, hogy miért ne tanulhatnék mondjuk a Balaton partján? A gondolatokat hamarosan tett is követte, gyorsan utánanéztem a stopposwikin pár dolognak, majd szerdán útnak is indultam Budaörs felé, kezemben egy gondosan megrajzolt táblával (értsd: pizzásdoboz hátulja) BAL M7 felirattal. Sajnos azonban próbálkozásaimat nem sok szerencse kísérte, kb. két és fél órát álldogáltam egy buszmegállóban, és sajnos csak egy enyhe napszúrásig jutottam, így kissé el is ment a kedves az egésztől - nem meglepő módon. (Egyesek azt mondják, hogy eléggé félreérthető volt a felirat - szerintem nem - szerintetek?) 
 

A kudarc után azonban nem volt sok időm keseregni, ugyanis ráakadtam egy hirdetésre, amely stopposversenyt hirdetett, amit egyszerűen nem hagyhattam ki.

Tudtam, hogy kit kell keresnem: a krakkói utunk fáradt főhőse csak nagyon gyengén ellenkezett valami tanulásra hivatkozva, de miután megegyeztünk, hogy tanulni az út mentén is lehet, hamar megalakítottuk az EJS csapatát (Egy Jó Stop - a gyengébbek kedvéért). A szombat meglepően hamar eljött, egy kis vizipipázás és randomvizsgázás után máris arra keltem, hogy basszus, össze kéne cuccolni, vár minket a Gödör, ahonnan az egész verseny indul. 
 
Igazságszerint nem sokat tudtunk a versenyről, csak a honlap homályos utasításai alapján voltak elképzeléseink a szabályokról, miszerint az volt a lényeg, hogy az nyer, aki a legtávolabbra eljut és vissza is ér Pestre délután 5-ig (és ezt persze fotóval igazolja). Nos, a Gödörhöz érkezve hamarosan új infókat is kaptunk, például azt, hogy ne is siessünk, ráérünk 9-re beesni, és ha esetleg még akkorra sem siekrülne, akkor majd hívnak, aztán összerakunk valamit. Indulás előtt még megismerkedtünk az összes többi csapattal (értsd: 3), leadtunk a telefonszámunkat, megbeszéltük az útvonalat (Go West!), és már indultuk is a 49-eshez a stopposwikin kinézett kiindulóhelyre.
 
A vezetést hamar megszereztük, hiszen mi szálltunk fel egyedül az első villamosra, így biztos előnyönk tudatában volt alkalmunk megbeszélni a haditervet, melynek annyi volt a lényege, hogy nyugatra tartunk az M1-es autópályán Győr felé, onnan pedig stoptól függően Bécs vagy Pozsony vesszük az irányt - hála Schengennek! Az első probléma a kiindulási hely megtalálásával kapcsolatban merült fel, hiszen csak nem stoppolhattunk a város közepén, mégha a Budaörsi út az M1M7 kivezető szakasza is. Még szerencse, hogy találtunk egy benzinkutat a közelben, ahol ráadásul mások is stoppoltak, ami mindig jót jelent - kb. 10 perc alatt felkapkodták a kollégákat, máris mi jöttünk! A hüvelykujj-pozicionálás előtt még egy fontos dologban egyeztünk meg: ha már ez egy spontán buli és nincs uticélunk, akkor ne is válogassunk, egyszerűen csak menjünk oda, ahová elvisznek. (Igen, tudjuk, öreg hiba volt.)
 
 
Attila tehát nekiállt a kihajtó autósokat idegesíteni, én meg az autópályát ingereltem, mikor befogtuk az első autót, és rövid vaccilálás után el is indultunk a kies Tatabánya felé egy harminc körüli pár autójában, otthagyva a vizünket a benzinkúton (igen, külön kiemeltük, hogy még véletlenül se hagyjuk ott a kúton). Hamarosan meg is érkeztünk, jólelkűen kilöktek minket az autópálya-csomópontban, ahonnan hatodik érzékünket követve jutottunk el egy újabb benzinkútig, ami sajnos már nem az autópályán, hanem az 1-es úton állt, de sebaj, legalább a forglalom elfogadható volt! Ráadásul mindkét irányt foghattuk, így Attila az út másik oldalán az autópálya felé tartó burzsujokat, én pedig az 1-esen haladó sóhereket stoppoltam, legalább egy percig: meg is szereztem a fuvarunkat Győrig
 
A sofőr kedélyes volt, ám azért azt nem hittem volna, hogy olyan mély beszélgetésbe kerülnek Attilával, hogy arról kell majd beszélnie, hogy a telemarketinges munkájában a pécsi polgármester-választással kapcsolatban elvégzett kutatások szerint mit gondolnak az emberek a város állapotáról (leírva is szörnyű, ugye?), de szerencsére csak megjöttük a négy folyó városába, ahol fantasztikus állásunkat ünnepelve városnézés/ebéd kombó mellett döntöttünk. Mert hogy időben még remekül álltunk, a kilátások csodálatosak voltak. 
 
Rögtönzött ebédünk után egész jól kitaláltunk egy kivezető útra, és egy tökéletes stophelyről mutogatva hamarosan fuvart is kaptuk az autópályafelhajtóig, ahol már láthattuk is a Bécs felé vezető táblát, és bevallom, már éreztünk a szánkban a hideg osztrák söröcskét is - mi kis naivak. Terveinkkel mindössze egy gond volt: valami nagyon furcsa okból senki sem ment Öszterrájh irányába, így fél óra álldogálás után rájöttünk, hogy ez így nagyon nem fog menni. Újratervezés. Kiderült, hogy minden autó (mert forgalom még volt is) Bécs helyett Sopron felé megy, ami végülis az osztrák határon van, így akár arra is mehettünk. Nem is kellett sok idő, és fel is kapott minket egy autópálya-építő mérnök, aki azonban a várt Sopron helyett Szombathely felé tartott. Dilemma - de végül nem volt nehéz döntenünk, Szombathely messze van, jól is hangzik a neve, megyünk mi is! 
 
Az út megdöbbentően eseménytelen volt, Attila sikeresen el is aludt, elkerülve ezzel a kötelező beszélgetést, de én egy kicsit dzsípíeszkedtem még, és rájöttem, hogy mivel az úr valójában amúgy is Rédicsig megy, nekünk legalább Körmendig vele kéne mennünk, ha még aznap haza akarunk jutni Pestre (kicsit kínai a dolog? nyugi, nekem is az volt!). A sofőrnek természetesen ezzel semmi baja nem volt, bár megjegyezte, hogy ha Rédicsig megyünk, akkor biztos el tudunk kapni egy kamiont Trieszt felé - Istenem, mekkorát mondott: az idei nyári stoptúra célja nem más, mint a festői Trieszt (jelentkezőket még várunk, valószínűleg mini-verseny lesz az is)! 
 
Vas megyében száguldva sok új információt tudtam meg, de köztük a legfontosabb az volt, hogy az ország legerősebb megyéjében jut a legtöbb karakter egy településnévre (Csempeszkopács, Nemesrempehollós, Balogunyom, Táplánszentkereszt, Chernelházadamonya, most komolyan? :)). Végül megérkeztünk Körmend határába, érzékeny búcsút vettünk, majd a várostáblánál készített kötelező fotók után azzal a fán fekttel szórakoztattam Attilát, hogy a Körmendet átszelő 8-as főút hazánk egyetlen egyszámjegyű főútja, ami nem Pestre vezet. Oké, Fehérvárra, de ez akkor sem jelentett sok jót. Fehérvár ugyanis több, mint 180 km-re volt, autóforgalomról viszont nem igazán beszélhettünk, már jóval elmúlt délután 4 óra, ráadásul az eső veszélye is állandóan fenyegetett. A helyzetünk leginkább a Nowy Targi szitura emlékeztettek (igenis tessék visszaolvasni, megéri), de míg ott legalább többnapi felszerelésünk volt, itt maximum a korlátlan lelkesedésünket tudtuk felmutatni. Vagy egy óráig. Aztán persze feladtuk, hiszen nem volt esély - erre az egyetlen fuvarunk is ráerősített, aki ugyan elvitt minket 10 kilométerrel arébb, de tájékoztatott, hogy hétvégén a kutya sem megy Budapestre. És tényleg senki sem ment, döbbentünk rá a kegyetlen igazságra Egyházashollós határába. 
 
És nem volt kiút. Hiába kutattam a wapon lehetőségek iránt, Körmendről este 6 után már nem lehetett Pestre jutni, és Szombathely is csak 7-ig volt működő opció - igazságszerint amúgy tök mindegy volt az egész, hiszen Körmendtől 10, Szombathelytől 40 kilométerre voltunk, és egy rohadt köcsög autó sem szándékozott megállni nekünk, tömegközlekedés pedig szombat késő délután már nem létezett. Vége volt. Csak nehéz volt feldolgozni, és nehéz volt B-terven, vészmegoldáson gondolkozni, de végül győzött a józan ész, feladtuk a hazajutást, és elkezdtük tervezni a nem sokkal egyszerűbb feladatot, az éjszakai túlélést.
 
Első lépésben vissza kellett jutnunk Körmendre, ez pedig nem jelenthetett mást, mint 10 km gyaloglást visszafelé - elég demoralizáló úgy haladni, hogy tudod, hogy nem is előre mész, hanem éppen megfutamodsz. Azt hiszem, az segített túl a krízisen, hogy minden érintett településén bedőltünk a kocsmába, és szó szerint "a legolcsóbból kettőt" kiáltással élve tudtunk frissíteni magunkon - más kérdés, hogy ocsmány módon mindenütt elkérték a személyinket. (Állítólag a múltkor büntettek meg minden kocsmát a környéken - de akkor is: "De neked még nem lehet."
Este 8 körül érkezhettünk meg a város határába, ahonnan már láthattuk a fényeket, amiket már nagyon kerestünk. Bizony, a Teszkó fényeiről volt szó, amelyek a kaja olcsó ígéretével hamar soppingolásra kényszerítettek minket - bizony nincs is szebb annál, ha az ember félkilós teszkós kenőmájasklónt eszik leárazott kenyérrel a parkolóban. Még szerencse, hogy a méltóságunk megmaradt. A sötétedés tovább csökkentette eddig sem túl magas morálunkat, ráadásul rövidnadrágjainkban az éjszakai hőmérsékletet sem tudtuk igazán tolerálni, így nekiláttunk a terv következő fázisának! Abból indultunk ki, hogy egy 70 ezres városban csak találunk egy éjjel-nappali kocsmát, így Szombathely felé vettük volna az irányt az utolsó vonattal, azonban nem hogy az állomást nem találtuk, de magát Körmendet sem igazán leltük meg. 
 
Még szerencse, hogy valami mást igencsak megtaláltuk. Vén Kalóz. 0-24. Ez a rövidke felirat maga volt a boldogság a megtört és hullafáradt utazó számára, így rövid tanakodás után ejtettük Szombathelyet, és bevetődtünk a megváltás ígéretét hordozó kocsmába, amiről gyors érdeklődés után kiderült, hogy valóban éjjel-nappal nyitva van, így sóhajtva nyugtázhattuk, hogy legalább megmenekültünk. Egész nyugis kis hely volt, pont olyan, ahol az ember elbeszélget egy sörkávé mellett, cs között, ja és nem hullafáradtan. Ennek megfelelően Attilával agykontroll-tréningeket megszégyenítő módon próbáltunk nem elaludni és beszélgetni, több-kevesebb sikerrel. Néha persze, néztünk egymásra, mint abban az űrhajósos viccben*, néha meg arról elmélkedtünk, hogy mennyi esélyt adtam volna szombat reggel arra, hogy este 10-kor egy körmendi kocsmában fogunk üldögélni. Hát nem sokat. Még Szávay Roland Garros-győzelménél is nagyobb oddsot kaptunk volna, de már mindegy, elfelejtettük megjátszani.
 
Azért megpróbáltunk mindent kihozni az éjszakából, így 1 óra körül, szigorúan a krakkói hagyományokat követve elmentünk várost nézni, melynek során egy nagyon fontos következtetésre jutottunk: Körmend a világ legfélelmetesebb városa. De komolyan, nézzetek rá erre a templomra - hát nem sátáni? A túránk amúgy egész kellemes, jó hangulatú, félelmetes, informatív és fárasztó volt - találtunk egy plüsállatot, rettegtünk a sötét utcákban, megtaláltuk az állomást, lejártuk a lábunkat, de legalább jól éreztünk magunkat az éjszaka közepén. Külön slusszpoén volt a városnézésben az az aranyos jelenet, mikor egy olasz autó megálított bennünket, az iránt érdeklődve, hogy merre van Budapest. Gyorsan útba igazítottam őket, balra, körforgalom, 8as út Székesfehérvár felé, és hamarosan el is húztak tőlünk. Kellett egy kis idő, bevallom, mire leesett nekünk, hogy mit is tettünk - de aztán megegyeztünk abban, hogy tele volt pakolva a hátsó ülés, így nem fértünk volna be. 
 
2 felé tehát visszaültünk a Vén Kalózba, ahol már törzsvendégként kezeltek minket, és harsány köszöntéssel üdvözöltek minket - Körmenden úgy látszik, ez a szokás, minden ki- és belépő odaköszönt nekünk, ismeretleneknek - egy idő után már mi is visszaköszöntünk. Megittunk még egy sörkávét, zenét hallgattunk, megismerkedtünk a Rum és vidéke Takarékszövetkezettel, kivettem a kontaklencsémet egy félig teli ásványvizes üvegbe, és máris eljött az indulás ideje! A B-terv szerint tehát rendkívül költségigényes módon vonattal indultunk haza - sajnos megint sietnünk kellett, Attilának beadandója volt, én pedig kedden vizsgáztam, de persze ha lett volna időnk és/vagy hálózsákunk, lehet, folytattuk volna a stoppolást.
 
Így viszont maradt a kényelmes megoldás, sőt én még teleportálni is megtanultam: lehunytam a szemem egy pillanatra Körmenden, és máris Szombathelyen voltam, ahol rögtön egy reggeli tornával nyitottuk a napot, hiszen csak egy percünk volt átszállni - külön élmény volt látni, ahogy pontosan előled gördül ki a szerelvény. Na mindegy, azt a 45 perc várakozást kibírtuk, kár, hogy ez azzal is együtt járt, hogy együtt utazhattunk egy őrülttel, aki táncolt és énekelt nekünk és egy osztálykiránduló csapattal, de valahogy csak túléltük azt a négy órát, és könnyes szemmel tértünk vissza székesfővárosunkba. Nem volt szentimentális búcsút, semmi hálaadás, csak annyiban egyeztünk meg, hogy legközelebb, ha jó ötletem van, inkább magamban tartom.

1 komment

Címkék: magyarország saját sztori 2009


2009.06.17. 16:58 StreetFighter

#1 Krakkó 2008

 Az első bejegyzés jogát - már csak az érdeklődés felkeltése okán is - fenntartom saját magamnak, így először a tavalyi krakkói utunk történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Nem szabad megijedni, ezt az írást nem most dobtam össze, már egy éve felraktam a személyes blogomra, de most nagyon ide illik ez  kicsit hosszú, egy kicsit személyes történet az első igazi nemzetközi stoppolásomról. Nem változtattam rajta semmit, nincs is mit megváltoztatni, akit érdekel a dolog, annak jó szórakozást az olvasáshoz!

 

 

 

Elég érdekes és hosszú történetre számíthatnak a kedves olvasók, de szerintem mindenképpen megéri elolvasni, nem bánjátok meg! Az egész valamikor múlt héten, a szóbeli utáni sörözés közben fogamzott meg, miután Attila felvetette, hogy milyen jó is lenne elugrani Krakkóba – stoppal. Akkori állapotomban még az egyik vesém eladását is biztosan támogattam volna, így nem volt meglepő, hogy teljes mértékben benne voltam a dologban. A napok múlásával kicsit kezdett elbizonytalanodni a dolog, de végülis sikerült megegyezni a vasárnapi (június 22.) indulásban, így lélekben már megkezdhettem a felkészülést, az út fáradalmait sejtve megpróbáltam kialudni magam.

Day 1 (vasárnap, június 22.)

Vasárnap persze már türelmetlenül vártam az indulást, jó lett volna valami értelmeset kezdeni magammal, hiszen 3 laptop előtt eltöltött nap után az ember kezdi elveszíteni a hitét abban, hogy még van egyáltalán értelme az életének. De Attila telefonja csak nem jött, így miután végigpihiztem a reggelt, jöhetett a déli szieszta, sőt még a Forma-1-et is meg tudtam nézni, és közben szépen lassan le is mondtam a kalandról. Nem kellett volna, hiszen csak megjött a telefon, méghozzá azzal a hírrel, hogy Isu is csatlakozik, aminek nagyon örültem, bár apró kételyeim merültek fel azzal kapcsolatban, hogy 3 stoppost hány elvetemült autós vesz fel szívesen. Nos, az első ilyen elvetemültet nem volt nehéz megtalálni, még a csomagommal küszködtem, mikor a többiek jelezték, hogy találtak egy fuvart KassáigÚjhelybenfelvesznek, siessek. Siettem is rendesen, gyorsan bejelentettem, hogy elmegyek túrázni (kegyes hazugság, nem akart engedélykéréssel veszélyeztetni az akció sikerét), majd el is kezdtem rohanni a városközpont felé. Kicsit feldobta a hangulatomat, hogy a telefonomat otthon hagytam, így félútnál fordulhattam is vissza, így már az utunk első tíz percében sikerült majdnem meghalnom végkimerülésben, de végül sikerült elérnem a megbeszélt helyre.

A megbeszélt helyen egy kedélyes 55 körüli úr és a szlovák rendszámú BMW-je fogadott, akit Attila és Isu mégPatakon stoppolt le, óriási szerencsékre. Már ez az első szakasz megalapozta az utunk hangulatát, lehúzott napfénytetővel száguldottunkTelkibánya-Hidasnémeti felé, a huzat majdnem kivitt minket a kocsiból, de hát semmi okunk nem volt panaszkodásra. Sofőrünkről közben kiderült, hogy állványkereskedő, egész jól tud magyarul, és csak úgy le szokott ugraniHajdúszoboszlóra vagy Patakrafürödgetni vagy éppenTelkibányára libamájat ebédelni, így hamar megéreztük, hogy valószínűleg nincsenek anyagi gondjai. Kassára körülbelül este 7-re érkeztünk meg, a BMW a város központjában tett le minket, a gyönyörű nyári estének néztük elébe a gyönyörű városban.

Apró nehézségeink persze voltak (például nem volt koronánk), és bár az OTP automatája nem fogadta el Attila OTP-s kártyáját, és a Tescoban sem működött a negyed óra keresés után megtalált mellékhelyiség, azért kifejezetten jól sikerült az esténk: a szlovák hotdog kiváló és költségtakarékos, a The Beer House csapolt söre pedig majdnem feldobta az amúgy dögunalmas spanyol-olasz meccset. 11 után elindultunk a szállásunkra, amit a várostérképen kutakodva néztünk ki magunknak: a térkép azEperjes (Presov) felé vezető út mentén óriási zöld területeket jelzett. Kassa azért nem kis város, így nem volt könnyű kigyalogolni a város peremére, így nem meglepő, hogy megelégedtünk egy szimpatikus folyóparttal, ami azért már valamennyire kinn volt a városból (értsd: szemben Tesco és Baumax, mögöttünk utcák), és hamar le is fektettük a hálózsákjainkat és magunkat.

Day 2 (hétfő, június 23.)

Az éjszakánk nem volt tökéletes, vakondtúráson aludni nem valami pihentető, de legalább nem késeltek meg minket... A második napot megpróbáltuk a lehető leghamarabb elkezdeni, így 6 körül elfogyasztottunk szerény reggelinket az egyre népesebbé váló folyóparton, majd hamar el is indultunk a gyorsforgalmi út felé, abban bízva, hogy sikerül elcsípnünk a munkába induló ingázókat. Kifejezetten izgalmas kalandtúrának fognám fel az autópálya-csomópont körüli bolyongást, bizony, nem könnyű dolog átrohangálni hatsávos utakon, vagy lemenni a fel/lehajtókon, de valahogyan mégis megtaláltuk a stopposok kiinduló pontját, igaz, ez azt jelentette, hogy meg kellett várnunk, míg az előző két kollégát is felveszik. Mivel ez azonban 10 perc alatt meg is történt, joggal reménykedhetünk, hogy nekünk is szerencsénk lesz.

Nos, várakozási idő terén nem volt szerencsénk, majdnem két órát vártunk a buszmegálló mellett váltva integetve, semmi eredménnyel (igaz, legalább volt időnk kidolgozni a részletes útitervet az itt is látható atlaszból kitépett óriási felbontású térképen), míg aztán egy piros Focus megkönyörült rajtunk, és lehúzódott. Nyelvi nehézségeink ellenére beszálltunk a kocsiba, és el is indultunk Eperjes felé, örömünket pedig még inkább fokozta, hogy a hátsó ülésen egy majdnem kirakott kockát találtunk. Természetesen nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, és mindannyian kiraktuk párszor Eperjesig, sofőrünk legnagyobb meglepetésére. Jótevőnk próbált érdeklődni, hogy hol rakjon ki minket Eperjesen, de nyelvi nehézségeinknek köszönhetően valahogy sikerült elmagyaráznunk, hogy mi nemPresovra utaznánk, csak azt a várost említettük úticélként. A tag kivitt minket a Poprád felé vezető út melletti első benzinkútra, és csak azután döbbentünk rá, hogy tovább is visz minket Lengyelország felé, miután már kiszedtem a táskámat a csomagtartóból. Az első ülésen ülő Isu egy atlasz segítségével megvitatta sofőrünkkel útitervünket, és azt az ígéretet kaptuk, hogy Iglóig (Spisska Nova Ves) elvisz minket a piros autó. Az útIglóig remek hangulatban telt, nem sokkal a Branyiszkói-hágóután megálltunk megnézni egy igazi (hideg vizes) gejzírt,feltöltöttük kulacsainkat a szénsavas-kénes vízből, és az út során végig azon töprengtünk, hogy vajh’ mivel foglalkozik sofőrünk, azon kívül, hogy hétfő délelőtt kihangosítón telefonálgat kedélyes hangulatban, miközben stopposoknak mutogatja meg a nevezetességeket.

Az Igló melletti megállónál rákérdezett, hogy hol is akarunk áttörni Lengyelországba, választanunk kellett a hosszabb, de forgalmasabb rózsahegyi (Ruzomberok) feletti határ és a Tátrátérintő rövidebb, szebb, de kevésbé forgalmas út között. Naivan a Tátrát választottuk az autóstérképen, így autósunk Poprád (Poprad) – Kézsmárk (Kezmarok) irányába indult meg, de csak nem akaródzott neki megállni, és mivel a nyelvi akadályok miatt nem tudtuk ennek okát, fokozatosan kezdtünk el hüledezni azt látva, hogy egyre közelebb kerülünk a lengyel határhoz,Kézsmárkot elhagyva pedig arra is rádöbbentünk, hogy ez a fickó bizony nem szándékszik kirakni minket, és elvisz minket a lengyel határhoz. Jókedvünket tovább fokozta a fantasztikus Tátralátképe, de az utunkba kerülő kisebb-nagyobb hegyi városkák is lenyűgözőek voltak. Végül kb. fél 12-re érkeztünk meg a lengyel-szlovák határra, ahol el kellett búcsúznunk hősünktől, aki időt és pénzt nem kímélve több, mint 100 km-s kitérőt tett meg értünk, amiért soha el nem múló hálával tartozunk neki (pláne azért, mert a kevésbé forgalmas útvonalon tényleg nem lett volna sok esélyünk fuvart találni). Isu említette is, hogy ott kellett volna hagynia a kockás kulcstartóját, de végül helyette a 199 forintos tescós napszemüvegem maradt a hátsó ülésen, innen is üzenem a HŐSnek, hogy használja egészséggel!

Terveinket jócskán túlteljesítve boldogan feküdtünk ki polifoamjainkra egy kis pihenésre és ebédre, majd örömittasan elindultunk a már csak 120 km-re lévő Krakkóirányába. Igen ám, de a határtól kifelé vezető út nem meglepő módon rendkívül meredek volt, ráadásul továbbra sem volt forgalom, így arra kényszerültünk, hogy túraskilljeinket alkalmazva gyalog kellett eljutnunk a legközelebbi lakott településig, Bukowina T.-ig (amúgy Bukowina Tatrzansky, de furcsa okból inkább a Bukowina ténél maradtunk). A tíz kilométeres út minden pillanatát kiélveztünk, igaz, hogy fárasztó volt, de a Tátra látványa és friss hegyi levegője mindenért kárpótolt. Végül jó 2 óra gyaloglás után érkeztünk meg Bukowina tébe, amiről kiderült, hogy egy hosszan elterülő hegyi üdülőtelepülés, kevés autóssal és még kevesebb bankkal vagy bolttal. Erősen kimerülten kezdtük el újra a stopolást a tűző napon egy kis körforgalom mellett, és újabb másfél óra után csalódottan törődtünk bele abba, hogy innen nincs sok esélyünk továbbmenni (igaz, hogy egy fiatal srác megállt nekünk, de ő nemNowy Targ felé tartott), így gyalog indultunk tovább lefelé.

Azért minden rosszban van valami jó, így legalább találtunk egy bankomatot, és 100 zlotyval felszerelkezve folytattuk menetünket (az árfolyamról fogalmunk sem volt, mint oly sok mindent a túra folytán, ezt is „érzésből nyomtuk”), de jó hangulatunk és hitünk hamarabb véget ért, mint maga Bukowina Té: az út mentén elterülve 5 óra körül már kezdtünk feladni a dolgot, kerek öt óra alatt kb. 15 km-t haladtunk, ami az előző 5 óra 200+-ához képest elkeserítőnek tűnt. Utolsó erőnkkel még sikerült megállítani még egy autót, ami ugyan szintén nem Nowy Targba tartott, de legalább megemlítette, hogy 5 perc múlva indul egy busz Targ City-be, amelyre rövid elvekről szóló vita után végül boldogan felszálltunk. (Tényleg nem akartuk feladni az elveinket, de szükségünk volt erre a kicsiny rásegítésre, amely kirepít minket ebből a porfészekből, és elvisz minket a Krakkóba vezető forgalmas főút közelébe.) Nowy Targban nem vesztegettük az időnket városnézésre, azonnal megindultunk aKrakkó felé vezető 47-es út felé, és bizony nem is csalódtunk: a négysávos út tele volt potenciális fuvarokkal. Helyzetünk nem volt túl rózsás, de azért reménytelen sem: 18 órakor még kb. 90 km állt előttünk, amit a szintén legendássá vált mondattal jellemeztünk:

„csak egy jó stop kell!”
Dacosan és elszántan álltunk ki a város szélébe, és alig 20 perc után fuvart kaptunk, sofőrünk egy jó húszassal tudott előrébb vinni minket, amit hálásan elfogadtunk. Új segítőnk egy jó kedélyállapotú hippi volt, aki zeneválasztásával is tovább segítette ennek a hippihangulatnak a fenntartását, (itt jegyzem meg, hogy nagyon érdekes zenehallgatási szokásokkal találkoztunk, a BMW-s állványkereskedő kemény technot hallgatott nem kis örömünkre, a focusos hősünk meg tipikus rekedtes countryt) így utunk a gyönyörű tájon remek hangulatban telt, visszakaptuk a hitünket. A kocsiból kiszállva egy forgalmas csomópont után helyeztük ki hüvelykujjainkat, még kb. 2 óránk volt sötétedésig, hogy találjunk „egy jó stopot”. De jó stop csak nem akart jönni, így, hogy ne unatkozzunk, jött helyette egy kellemes kis zivatar/zápor/eső (sosem tudtam igazán a különbséget), amelynek valószínűleg az volt a célja, hogy minden maradék hitünket elvegye. Minket azonban már nem lehetett legyőzni (na jó, Attilát le lehetett – bocsi), és a szakadó esőben is kitartóan folytattuk a stoppolást,bár tudtuk, hogy esőkabátjainkban nem mutatunk igazán vonzó látványt (pláne Isu német zászlós poncsója nem volt meggyőző Lengyelországban), azért bíztuk a csodában. És láss csodát, az eső hamarosan alábbhagyott (igaz, hogy azért kellemesen eláztunk volna, ha nem pakolunk be a pizzéria ernyői alá), és másfél óra stoppolás után egyszer csak megállt előttünk egy autó!

 

Először nem is igazán akartuk elhinni, hogy nekünk állt meg, de a sofőr mutogatott, hogy menjünk már oda, ami azért meggyőzött minket. És egyik meglepetés után jött a másik: a sofőr ugyanis egy fiatal csaj volt, aki éppen KRAKKÓBA tartott, amivel megmentette a küldetésünket, az életünket, és még valahogy a cuccaink is befértek a jóindulattal négyszemélyes Toyota Aveoba, megindulhattunk Krakkó felé! Őrangyalunkról kiderült, hogy elsőéves jogászhallgató Krakkóban, tulajdonképpen velünk egykorú, és remekül tudott angolul, így a hátralévő kilométerek kellemes és felszabadult beszélgetéssel teltek el. A városhoz közeledve fokozatosan beesteledett, és végül 9 óra tájékán rakott ki minket a megmentőnk Krakkó belvárosában, de csak miután ellátott minket pár jó tanáccsal a várost illetően.MEGÉRKEZTÜNK! MEGCSINÁLTUK! GYŐZTÜNK!

A hosszas integetés után megcsókoltam a kövezetet, majd elindultunk Krakkó felderítésére. Sajnos azonban nem voltunk igazán tökéletes állapotban, a kevés alvás, a hosszú gyaloglás, a nehéz táskák eléggé megviseltek, ráadásul se jó kajáldát, se kellemes sörözőt nem találtunk a városban töltött első két óra alatt, így hamar eltűnt a kezdeti jókedvünk. Problémáink az idő múlásával tovább súlyosbodtak, pénzügyi lehetőségeink pedig maximum két problémát oldhattak meg egyszerre a felmerülő öt-hat nehézségből, már-már apátiába kezdtünk süllyedni, pont akkor, amikor elvileg utunk legfelhőtlenebb perceit kellene átélnünk. De nem adtuk fel, és sikerült erőt venni magunkon, kedvezményesen le tudtuk rakni a táskánkat a pályaudvaron, sikerült találni korai buszt, ami megoldja a város elhagyásának és az alvás nehézségeit, éjfélkor tehát megindulhattunk a város felderítésére. Nem tudom igazán átadni azt a vizuális élményt, amit Krakkó jelentett, annyi csodálatos épületet (templomot, színházat, várat, stb.) láttunk, hogy már csodálkozni is alig bírtunk. Igaz, hogy Krakkó „csupán” 750 000 lakossal büszkélkedhet, de nem kockáztatok sokat, ha azt mondom, hogy az amúgy is Budapestre hasonlító város rendezett és egységes belvárosának látványosságai és szépsége megközelíti fővárosunkat, sőt akár túl is szárnyalja az. Persze, 3 órás villámvárosnézésünkből nem lehet igazán sok mindent levonni, ha csak azt nem, hogy ide még mindenképpen visszajövünk, már csak azért is, hogy napfényben is megcsodáljuk azt a sok szépséget, amit csak éjszaka láthattunk. A város körbejárása közben egy nonstop boltban vásároltunk magunknak csokit, kukót és sört, majdnem jutányos áron, és a belső városrészt körbevevő parkban üldögélve ittam meg életem egyik legjobban eső sörét, lábunk pihentetése közben.

Körutunk végül 3 körül fejeződött be, kikészült lábunkkal próbáltuk meg visszavonszolni magunkat az állomásra, de előtte még csak végigvergődtünk az amúgy elképesztően hangulatos központi piactéren, ahol végre megtaláltuk a kicsit hiányolt török gyrososokat (á lá Budapest) és kiülős sörözőket (á lá Kassa), de természetesen mind a kebab néven futó gyros, mind a csapolt sör megfizethetetlen volt számunkra, meg már időnk sem volt igazán ezekre a luxuscikkekre. A buszt várva ugyan kissé elaludtunk a buszállomáson, de csak sikerült felszállnunk a visszafelé tartó járatra, viszont jegyet csak a 40 km-re lévőMyslenicére kértünk (a városnevet a térképen találtuk), egyszerűen nem akartunk többet költeni. A buszon természetesen mindenkit elnyomott az álom, de ügyeletes őrszemünk, Isu félig-meddig kitartott, így sikeresen le tudtunk szállni Myslenicében. A terv az volt, hogy rögtön leterítjük a polifoamokat a pályaudvar mellett, de a tömegre és a hajnalra való tekintettel kissé kijjebb vánszorogtunk, és az autóútra vezető nem túl forgalmas bekötőút menti füves részre csaptunk le magunkat, nem törődve az eső áztatta fűvel, a meztelen csigákkal és az egyenetlen talajjal.

Day 3 (kedd, június 24.)

A körülményeket ismerve nem meglepő, hogy egyrészt szinte azonnal elaludtam, másrészt, hogy nem tartott sokáig édes álmunk (pláne Isué, aki nem is aludt), de hát az is volt a terv, hogy csak egy órát alszunk, aztán a korai forgalmat ismét kihasználva próbálunk stoppolni visszafelé. Sajnos az útépítések és a négysávos autóút miatt nem igazán találtunk megfelelő stophelyet, meg félálomban amúgy sem ment valami jól a stoppolás, így két óra elmúltával ugyanott voltunk, ahol eddig: a nagy büdös semmi közepén. Reggel 8 körülre tudtunk összeszedni sorainkat, és szerény háromnapos kenyérből és pástétomból álló reggelink után (tényleg elfogyott a kajánk)megpróbáltunk valami jobb helyet keresni. Vizet vásároltunk a következő településen, és sikerült is találni egy jobb helyet a stoppolásra, nem túl megnyerő külsőnk ellenére fél óra alatt két autó is megállt, ráadásul a második autónak már az iránya is megfelelő volt, így újra gépesítve indultunk visszafelé.

Visszafelé más útvonalon akartunk menni, mint idefele, inkább aruzomberoki forgalmasabb útra akartuk helyezni a visszatérésünket, így kedves, ám kissé idős és szórakozott sofőrünknek a Rabka városa meletti csomópontot adtuk meg célpontként, ahol tegnap még Krakkó felé stoppoltunk, ugyanis itt válik el a két Szlovákiába tartó út. Nos, veszélyes és koros cimboránknak nem tudtunk teljesen pontosan előadni kérésünket, így nem a csomópontnál, hanem hangos „Stop!” kiáltásainkat figyelmen kívül hagyva két kilométerrel arrébb kászálódtunk ki a járműből. De sebaj, visszagyalogoltunk (hegynek fel) a már ismert elágazáshoz, ahol már ismert módon újra elkezdett szakadni az eső, de most már nem nagyon foglalkoztunk vele, és egy buszmegálló menedékéből megkezdtük a stoppolást Szlovákia felé. Nem tudom, hogy mennyire sikerült érzékeltettem állapotainkat eddig, de szerintem jól leírnak minket azok a tények, miszerint az utóbbi két éjszakát fűben fekve, össz-vissz 3-4 órát aludva töltöttük (összesen), miközben a napon szikkadtunk egész nap, és gyalogoltunk valami 20 kilométert, úgyhogy sem normális kajánk, sem jó fejfedőink nem voltak, ráadásul vízkészleteink sem voltak bőségesek. A rabkaiszakadó esőben a hosszú percek eredménytelenségével párhuzamosan csaptak le ránk ezek a negatív körülmények, egyre inkább elvéve a kedvünket a küzdelemtől.

Az eső elállt, de a forgalom csak nem akart növekedni a Chyzne(ezt a városnevet nem tudtuk megjegyezni egy nap alatt) és a szlovák határ felé, így egyre közelebb kerültünk a feladás gondolata felé. Az igazi probléma a feladással az volt, hogy attól még, hogy feladjuk, még nem kerülünk haza, továbbra is legalább 400 km-re vagyunk otthontól, esély nélkül, hogy hazajussunk. Végül délután fél 3-kor megállapítottunk, hogy Chyzne felé sosem jutunk el a szlovák határhoz, de ha még el is jutnánk oda esetleg busszal (3 óra alatt nem jött egy se, menetrend nem volt), akkor is irgalmatlan messze lennék Délkelet-Szlovákiától, így újraterveztük az útvonalat, és mindent egy lapra téve fel úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk Nowy Targ felé visszajutniSzlovákiába, vállalva ezzel az esetleges hosszú gyaloglást. Ezt a tervet már csak amiatt is el kellett fogadnunk, mert erősen az idő szorításában voltunk, mind Attilának, mind nekem haza kellett érnünk másnapra, így nincs más választásunk, tömegközlekedést és szerencsét használva kell visszajutnunk Szlovákiába, majd Magyarországra. Ekkorra már teljesen tisztában voltunk azzal, hogy csapdába estünk a határtól 30-50 kilométerre, hiszennincs,aki felvegyen minket, a tömegközlekedés meg nem visz át a határon, maximum közelebb vihet minket, de végülis ez is több volt, mint a semmi. Zlotykészletünk maradékaiból Nowy Targbabuszoztunk, a kellemes buszút után pedig Bukowina Tébeakartunk volna eljutni utolsó zlotyjainkból.

Az állomásra érkezve megnyugodva állapíthattuk meg, hogy az aznapi utolsó Bukowina Tébe tartó járatig még van 40 percünk, ám azt is megállapíthattuk, hogy nincs nálunk elég zloty, így lehet, hogy koldulnunk kell majd, ami nem tűnt túl rózsás dolognak. Szerencsére találtam 20 meglepetés-zlotyt a tárcámban, amiről nem tudtuk, hogy hogy került oda (na, egy kicsit tompák voltunk), így még egy-egy hamburgert is be tudtunk dobni. A kései ebéd után már türelmetlenül vártuk, hogy végre gyalogolni kezdhessünk, de az a fránya busz csak nem akart jönni, és 10 perccel a kiírt időpont után úgy tűnt, hogy bele kell törődnünk a legrosszabba, mindennek lőttek. Csodák csodájára azonban véletlenül találtunk egy másik – kellően rozoga – buszt, ami ugyan nem vitt fel minket Bukowina Téközpontjába, de legalább az aljáig elvitt. Bevallom őszintén, ekkor már a kétségbeesés szélén álltam, minthogy lassacskán én váltam az egész túra vezetőjévé, és így nagyon szerettem volna sikeresen hazatérni, hazavezetni a többieket.

A busz után délután fél 5 órakor kezdetét vette a végső harc, a cél a 15 km-rel és kb. 500 m-rel (felfelé!) arrébb fekvő határelérése volt, a tét pedig maga az életünk! Hátizsákot cseréltem Attilával (kivéletesen sikerült fele akkora csomagot pakolni, mint a többiek), és megindultam a csúcsok felé a tűző napsütésben (és alant látható védőfelszerelésemben) , a többiek pedig stoppolásban is bízva próbáltak feljutni. Az út során fokozatosan szétváltunk, de előtte még utolsó 4,20 zlotynkból 4,18-ért két üveg vizet vettünk, és így estünk neki a Bukowina Té utáni tizesnek, ami újra embert próbálónak bizonyult. A hosszú gyaloglás után végig a fejemben forgott az is, hogy a szlovák határ elérése még semmit sem jelent, hiszen csak feltételeztük, hogy ott majd találunk buszt, ha nem jön be, akkor még 30 km gyaloglással kellett volna szembenéznük. Igazi túrásokhoz híven kőkeményen végigtoltuk az utat, és egy kellemes szamócamező elpusztítása után este fél 8 körül érkeztünk meg a határra.

Soha nem örültem még Szlovákiának ennyire, ezt be kell vallanom, de még nagyobb örömömet leltem abban, hogy a határ szlovák oldalán vidám tábla fogadott azzal, hogy bár öt perce ment el az előző busz, de másnap 7-kor újabb jön. A határon közben otthonosan berendezkedtünk, megfürödtünk a hideg vízű hegyi patakban, gázfőzünkön gombakrémlevest és chilis babot tálaltunk fel, és kellemesen elhelyezezkedtünk a határátkelő plexifala mögötti füves területre, ahol a naplementét meg sem várva szinte azonnal álomba merültünk.

Day 4 (szerda, június 25.)

A Tátrában eltöltött éjszakák sosem a rekkenő hőségükről voltak híresek, így kissé dideregve, de mégis az örömtől részegen keltem fel rögtönzött táborhelyünkön a varázslatos hegyvidéki reggelen Isu 3310-esének hangjára. Attila is részeg volt, de nem az örömtől, hanem a hajnali hideg ellensúlyozására használt laposüveg hatására, de azért még ő is hajlandó volt a buszhoz vánszorogni. Kissé feszengve kértem ki a jegyeket Poprádig, mivel nem voltunk benne biztosak, hogy lesz-e elég koronánk az útra, de szerencsére nem kellett csalódnunk, még a hátizsákokra kivetett súlyadót is ki tudtuk csengetni, így felszállhatunk a tátrai kirándulók által benépesített buszra, amely a kiadós alvás reményével kecsegtetett. Az alvás nem volt igazán kiadós, meg valahogy kicsit melegem is volt az éjszakára felvett 3 rétegben a rekkenő melegben és tömegben, így megváltás volt leszállniPoprádon, ami egyet jelentett a civilizáció újra megtalálásával.

Korábban még volt szó arról, hogy esetleg megpróbálunk stoppolni egy-egy szakaszon, de elcsigázott társaságunk egy porcikája sem kívánta a szenvedést, így inkább szó nélkül pénzt váltottunk, és jegyet vettünk az Eperjesre tartó távolsági buszra, amely összkomfortosan repített el minket Presov szép városába, és még aludni is tudtunk! Eperjes szintén a pénzváltási nehézségekről szólt, de legalább sikerült egy fémcsík nélküli ezrest rásózni a szlovák kollégákra (osztálypénz-visszajáró volt szegényke fénykorában). A városnézés a pusztító napsütésben, délben elmaradt, ráadásul majdnem jegyet vettünk a cseh határon fekvő másik Nove Mestoig (kettő is van belőleSzlovákiában!), de végül csak felszálltunk a csodálatos szépségű ZSR-vonatra, amely több, mint 1 óra alatt tette meg az óriási 35 km-es utat (de legalább a táj szép volt, és láttuk a korábbi táborhelyünket is, mint kiderült, a Hernád partján).

Kassán aztán meghökkenve fogadtuk a hírt, miszerint 6 perc múlva indul a vonatunk Kisújhelybe, de aztán egy új pénztár megnyílásával előttünk is megnyílt az út a jegyek, és ígyMagyarország felé. Utunk utolsó órájában osztottunk-szoroztunk, és végül fejenkénti 7500 forintra jött ki kalandunk, ami azt hiszem, egész jutányos összeg egy négynaposlengyelországi-szlovákiai kirándulásra (pláne, hogy visszafele tömegközlekedtünk az időhiány miatt, de talán stoppal is sikerülhetett volna – lényegesen olcsóbban). Az újhelyi hegyek lábánál vigyorogva szálltunk ki, utolsó koronáinkból pedig a hihetetlen nevű Rebel sörből csapoltattunk egy-egy korsóval. A sör persze vérré vált, és a szlovák sör- és csokiipar csodáin elmélázva vettük észre, hogy Isunak és Attilának sietnie kéne, ha el akarják érni a 16.49-es vonatot Patakra. Ennek megfelelően elmaradt a nagy ünneplés a magyar határra érkezéskor, hiszen csak arra koncentráltunk, hogy el tudják csípni a vonatot. Izgalom tehát maradt az utolsó napra is, de szerencse is, hiszen a sínek mellett futva 16.45-re értünk be a vasútállomásra.

Elbúcsúztam sorstársaimtól, majd hazafelé indultam, és utolsó két kilométerem során magam is megdöbbentem, hogy milyen furcsának láttam azt, hogy itt minden kocsin magyar rendszám van. Valahogy azért túltettem magam a dolgon, és öt óra után pár perccel görögdinnyéről álmodozva dőltem be sokat látott bejárati ajtónkon... IGEN, MEGCSINÁLTUK! :D




Nagyobb térképre váltás

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország szlovákia saját sztori 2008 lengyelország


2009.06.17. 16:43 StreetFighter

Hüvelykujjat fel!

Na, igen. Amikor először kutattam a témában, erősen meglepődtem, hogy nagyjából és egészében semmit nem találtam. Először beletörődtem - oké, hát úgy tűnik, Magyarországon senkit sem érdekel a stoppolás, de aztán rájöttem, hogy ez nem stimmel. Itt vagyok például én. Itt vannak például a barátaim. Itt vannak például a stopposok, akikkel találkozunk. Sőt, itt vannak az autósok is, akik szinte mindig érdeklődnek a hobbinkkal kapcsolatban. Ha pedig mégis ilyen sokan vagyunk, akkor miért ne lehetne létrehozni egy oldalt a stoppolásról? A nyilvánvaló problémák azért annyira nem súlyosak (lásd: senki sem tudja, hogy hogy is kell írni a stoppolás szót, illetve foglalt a stoppos.blog.hu), ezért úgy döntöttem, hogy belevágok.

Hogy mibe? Nos, ez sok mindentől függ. Szeretném, ha ez a blog egyszerre tudna érdekes lenni profi stopposok, lelkes amatőrök és érdeklődő sofőrök (és persze mindenki más) számára is, és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében. Tehát akkor mit is lehet majd találni a blogon?

Ami a legfontosabb: sztorikat. Élménybeszámolókat, történeteket, legendákat. Mivel az én állományom eléggé véges sztorik szempontjából, már most a segítségeteket szeretném kérni: írjátok meg stoppos élményeiket (demostazonnal!) és küldjétek el a stoppolj@gmail.com címre, hadd tanuljon belőle / csodálkozzon rajta / nevessen rajta mindenki!

Szakblogként azonban nem elégedhetünk meg csak történetekkel, szeretnék minél több érdekes, ám informatív cikkszerűséget is közzétenni - olyan cikkeket, amelyek tényleges, gyakorlati segítséget nyújtanak a stoppoláshoz kedvet kapó olvasók számára! Természetesen ezzel a témával kapcsolatban is várok írásokat, a cím továbbra is: stoppolj@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyelőre tehát ennyit a tervekről, aztán majd a fogadtatástól függően meglátjuk, mi fog történni itt a blogon. De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi történik az országutakon. A stoppolás gyönyörű hagyománya ugyanis visszaszorul, sőt mondhatnánk azt is, hogy kiveszőben van (egyszer majd kivessézük ennek okait), de bízom abban, hogy azért még vagyunk egy páran, akik szívesen kiállnak az országút szélére a verőfényes napsütésben, hogy átérezzék azt a semmihez sem fogható szabadságot, életérzést, amit csak a stoppolás adhat meg. Ők már tudják, és remélem, minél több olvasó is előbb-utóbb megtudja, hogy valójában milyen érzés a blog mottóját kimondani: "Csak egy jó stop kell!"

Találkozunk az országúton. Hüvelykujjat fel!

Szólj hozzá!

Címkék: hír


süti beállítások módosítása