Na, igen. Amikor először kutattam a témában, erősen meglepődtem, hogy nagyjából és egészében semmit nem találtam. Először beletörődtem - oké, hát úgy tűnik, Magyarországon senkit sem érdekel a stoppolás, de aztán rájöttem, hogy ez nem stimmel. Itt vagyok például én. Itt vannak például a barátaim. Itt vannak például a stopposok, akikkel találkozunk. Sőt, itt vannak az autósok is, akik szinte mindig érdeklődnek a hobbinkkal kapcsolatban. Ha pedig mégis ilyen sokan vagyunk, akkor miért ne lehetne létrehozni egy oldalt a stoppolásról? A nyilvánvaló problémák azért annyira nem súlyosak (lásd: senki sem tudja, hogy hogy is kell írni a stoppolás szót, illetve foglalt a stoppos.blog.hu), ezért úgy döntöttem, hogy belevágok.
Hogy mibe? Nos, ez sok mindentől függ. Szeretném, ha ez a blog egyszerre tudna érdekes lenni profi stopposok, lelkes amatőrök és érdeklődő sofőrök (és persze mindenki más) számára is, és mindent meg is fogok tenni ennek érdekében. Tehát akkor mit is lehet majd találni a blogon?
Ami a legfontosabb: sztorikat. Élménybeszámolókat, történeteket, legendákat. Mivel az én állományom eléggé véges sztorik szempontjából, már most a segítségeteket szeretném kérni: írjátok meg stoppos élményeiket (demostazonnal!) és küldjétek el a stoppolj@gmail.com címre, hadd tanuljon belőle / csodálkozzon rajta / nevessen rajta mindenki!
Szakblogként azonban nem elégedhetünk meg csak történetekkel, szeretnék minél több érdekes, ám informatív cikkszerűséget is közzétenni - olyan cikkeket, amelyek tényleges, gyakorlati segítséget nyújtanak a stoppoláshoz kedvet kapó olvasók számára! Természetesen ezzel a témával kapcsolatban is várok írásokat, a cím továbbra is: stoppolj@gmail.com
Egyelőre tehát ennyit a tervekről, aztán majd a fogadtatástól függően meglátjuk, mi fog történni itt a blogon. De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi történik az országutakon. A stoppolás gyönyörű hagyománya ugyanis visszaszorul, sőt mondhatnánk azt is, hogy kiveszőben van (egyszer majd kivessézük ennek okait), de bízom abban, hogy azért még vagyunk egy páran, akik szívesen kiállnak az országút szélére a verőfényes napsütésben, hogy átérezzék azt a semmihez sem fogható szabadságot, életérzést, amit csak a stoppolás adhat meg. Ők már tudják, és remélem, minél több olvasó is előbb-utóbb megtudja, hogy valójában milyen érzés a blog mottóját kimondani: "Csak egy jó stop kell!"
Találkozunk az országúton. Hüvelykujjat fel!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.